Ugrás a tartalomra

Mintegy 650 ezer forintra emelkedik a SZÉP-kártya kedvezményes kerete augusztustól

Létrehozva
Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása indul el, hanem a SZÉP-kártya kedvezményes kerete is változik.

Az adókedvezménnyel a munkáltatók újabb 200 ezer forinttal tölthetik fel dolgozóik SZÉP-kártyáját, amelyet az év végéig élelmiszervásárlásra is fel lehet használni - közölte a gazdaságfejlesztési minisztérium az MTI-vel hétfőn.

Így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedik a rendkívül kedvező adó és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatják.

A SZÉP-kártya keretének megemelése bővíti a turisztikai keresletet, a felhasználás kibővítése pedig számottevően növeli a családok vásárlóerejét. Az intézkedés jelentősen növeli a fogyasztást, segíti az élelmiszeripart, végső soron hozzájárul a magyar gazdasági teljesítmény növekedéséhez és a munkahelyek megvédéséhez - közölték.

Ez is érdekelhet

Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.
Öt táv közül választhatnak a hegyi maratonra érkezők
SzabadidőMiskolcSportSzabadidő
A 33. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalt június 7-én, szombaton rendezik meg.