Ugrás a tartalomra

Nemzetközi díjat nyert Miskolc a történelmi Avas értékeinek megőrzéséért

Létrehozva
A száz legjobb jógyakorlat közé került Miskolc egy nemzetközi, fenntartható turizmus témájú versenyen.
Kép
Erre koccintsunk! Avasi Kvaterka júliusban. | Fotó: Juhász Ákos

A Green Destinations versenyt 2014-ben rendezték meg először. A felhívás célja, hogy a beérkezett gyakorlatokból kiválasszák azt a százat, amelyek jó példaként szolgálhatnak. A kiírást nemzetközi figyelem övezi mind a sajtó, mind a szakma részéről. A díjátadót idén október 8. és 10. között tartották Tallinban, ahol két magyar település, Miskolc és Veszprém fenntarthatósági pályázata is bekerült a legjobbak közé. A borsodi vármegyeszékhely esetében a történelmi Avas megőrzése volt a téma - írtuk meg korábban.

- A helyi turisztikai szolgáltatókból idén alakult Bükki Kör megkereste a várost azzal, hogy nevezzünk a Green Destinations Top 100 versenyre. Úgy gondolták – az önkormányzattal egyetértésben –, hogy a fenntarthatóság egy olyan út, amivel érdemes foglalkoznunk az idegenforgalom terén is. A városvezetés megvitatta ezt a felvetést, és egyértelművé vált, hogy Miskolc már több fronton elindult ezen az úton – számolt be most az első lépésekről a pályázat megvalósításával megbízott MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője, Orosz Eszter.

Az, hogy Miskolc pályázhatott, már önmagában is komoly teljesítménynek számít. Az ügyvezető szerint ugyanis nem alkalmas bármelyik település, hogy teljesítse a kiírás feltételeit. A nevezésnek volt egy 600 eurós díja, emellett részt kellett venni egy képzésen, amit a Green Destinations biztosított.

- Ahhoz, hogy indulhassunk a pályázaton, meg kellett felelni egy 15 pontos kritériumrendszernek. Ezek érintették például a hulladékgazdálkodást, a kulturális értékeink őrzését, a károsanyag-kibocsátást, a társadalmasítást, civilszervezetek bevonását. Számos országos és városi stratégiát kellett begyűjteni, a fontos részeket megfelelően kiemelni. Szerencsére a Green Destinations illetékesei úgy döntöttek, Miskolc a fenntarthatóságnak azon a szintjén áll, hogy indulhat a Top 100 versenyen - tette hozzá Orosz Eszter.

Kép
Avasi Borangolás. | Fotó: Horváth Csongor

Arra is rámutatott, hogy számos jó példát találhatunk a városban, amelyet feldolgozhattak volna, de arra jutottak, hogy a történelmi Avas megőrzése és revitalizálása egy olyan összetett és előremutató sikertörténet, amelyet nemzetközi szinten is szívesen bemutatnának.

A Bükki Kör - Miskolc és a Bükk Turizmusáért Közösség egy új keletű, Miskolc idegenforgalmáért dolgozó társulás, amit idén tavasszal alakítottak helyi civilek. Szakmai vezetőjük Nagy Júlia, egy turisztikai tanácsadó cégnek, az InnoTime Hungary Kft.-nek az ügyvezetője. Ez a cég egyébként a Green Destinations magyarországi képviselője. Minderről Angyal Enikő, a Bükki Kör társalapítója beszélt lapunknak.

- Azért alakítottuk a Bükki Kört, hogy eljuttassuk a világba Miskolc hírét, hogy mennyire vonzó desztináció valójában. Ezt a nemzetközi pályázatot szintén ebből az okból javasoltuk a városnak - mondta.

Mivel a Bükki Kör civilszervezetként nem jelentkezhetett a pályázatra, Angyal Enikő szerint azzal tudták támogatni a miskolci turizmust, hogy az önkormányzat látóterébe helyezték a kiírást, és javaslataikkal segítették a munkát.

A pályázat elkészítésével Miskolc polgármestere a város turizmusáért tevékenykedő MIDMAR Kft.-t bízta meg, így a cég szakemberei állították végül össze azt az anyagot, amely Miskolcot nemzetközi elismeréshez juttatta.

„A siker kiváló példája annak, amit mindig is képviseltünk, hogy a turizmus szereplőinek, a turisztikai szolgáltatóknak van szerepük és felelősségük a munkában, mert ha mindenki megtalálja benne a helyét, az közelebb viszi Miskolcot a sikerhez” – foglalta össze Orosz Eszter, a pályázatot készítő csapat vezetője.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.