Ugrás a tartalomra

Eljött a decemberi csillagparty ideje

Létrehozva
Távcsöves bemutatóval egybekötött előadással várják az érdeklődőket a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóba – tájékoztatta szerkesztőségünket a vizsgáló.
Kép
Fotó: csillagda-miskolc.hu

A miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló Nagyközönségnek szóló, távcsöves bemutatóval egybekötött előadását - a decemberi Csillagparty-t -  2023. december 22-én, pénteken, 18 órától tartja

Az érdeklődők egy tudományos ismeretterjesztő előadást hallgathatnak meg, utána pedig az időjárástól függően távcsöves bemutatót tartanak a Csillagda munkatársai.

A programot  követően legközelebb 2024. január 5-én este várják az érdeklődőket. Ekkor szakköri foglalkozást és derült idő esetén távcsöves bemutatót tartanak. 

A további részletek a csillagvizsgáló honlapján, illetve Facebook-oldalán olvashatóak.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.