Ugrás a tartalomra

A szép tavaszias idő tömegeket vonzott a régiségvásárra

Létrehozva
Március első vasárnapján is megtelt Miskolc főutcája antik bútorokkal, porcelánokkal, ékszerekkel és más relikviákkal.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A családok és a gyűjtők számára is eldorádó a Miskolci Régiségvásár, ezért március 3-án is sokan szánták erre a programra vasárnap délelőttjüket. Sőt néhányan még négylábú kedvenceiket is magukkal hozták a vásárba, a kutyusok nem kevesebb örömére. A napsütésre és a bejósolható nagy érdeklődésre való tekintettel, ezúttal nemcsak a sétálóutca, de néhány környező keresztutca is megtelt árusokkal. Egyesek a régi edények, medálok, drágakövek, antik használati tárgyak és festmények között bogarásztak, mások pedig célzottan régi bakelit lemezt, vagy játékot kerestek. Most sem maradhatott el az Észak-Keleti Átjáró Egyesület standja, ahol helytörténeti kiadványokat és Avas kilátó mintás ruhadarabokat lehetett vásárolni. A hangulatot pedig élő vonós zene dobta fel. 

A március azért különleges, mert ebben a hónapban kétszer is élvezhetik a vásári forgatagot az antik tárgyak szerelmesei és a kincsvadászok. Legközelebb a Kocsonyafesztivál ideje alatt lesz a régiségvásárhoz hasonló Belvárosi Antik Hétvége a Villanyrendőrtől lefelé és a Kazinczy utcán. 

Ez is érdekelhet

Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
SzabadidőMiskolc
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.