Ugrás a tartalomra

A Miskolci Állatkert már készül a Víz Világnapjára

Létrehozva
Vizes érdekességekkel várják a látogatókat március 23-án délelőtt 10 és délután 3 óra között a Víz Világnapja alkalmából a Miskolci Állatkertbe.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: Mocsári László

Az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara és a Miskolci Állatkert egy-egy állomáshelyen várja majd az érdeklődőket a víz világnapján a Miskolci Állatkertben. 

A szervezők bemutatják a Bükk vízrendszerének dombortérképét és geodéziai bemutatót is tartanak, lehet majd játszani vízellátás játékot nagyméretű terepasztalon és a víztisztítással kapcsolatos látványos kísérleteket is meg lehet majd csodálni. Szemügyre vehető majd a víz felszínformáló hatása, és arra is választ kaphatnak az érdeklődők, hogy miért kell jeget robbantani. 

A szervezők azt is garantálják, hogy az élővilág vizes kapcsolatát is „gólyacsőr” alá veszik, de állatos játékokkal, valamint kézműveskedéssel is várják az érdeklődőket.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.