Ugrás a tartalomra

Túlszaporodtak – túladtak rajtuk 

Létrehozva
Második alkalommal rendezett Virágbörzét az Ady Endre Művelődési Házban a Kocsis Pál Kertbarát Kör szombaton.
Kép

A virágok, hagymák, gumók, gyökerek, magok, magoncok csereberéjére és árusítására szervezett összejövetel célja ezúttal sem volt más, mint hogy a tavaszi kerti munkálatok során feleslegesnek minősített szaporítóanyagoktól hasznosan és okosan váljanak meg a kertművelők.

Czifrusz Natália főkertész a Miskolc Televízió stábjának elmondta: óriási igény mutatkozik az ilyesfajta, kifejezetten nem kereskedelmi célú árusításokra a városban. Hozzátette, a kertbarátok ötlete és kezdeményezése nyomán második alkalommal megrendezett eseményen számos szakemberek segítette tanácsaival az érdeklődőket.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A Városháza képviseletében az eseményen megjelent Varga Andrea alpolgármester is. Köszöntőt mondott továbbá Buczkó Józsefné, a Diósgyőri Kertbarát Kör elnöke. 

Ez is érdekelhet

Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
SzabadidőMiskolc
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.