Ugrás a tartalomra

A MEN nem állt meg a második napon sem

Létrehozva
Ahogy a háromnapos diákfesztivál zárónapja sem lesz eseménytelen, egészen hajnali négy óráig dübörög a zene és váltják egymást a programok. 
Kép
A MEN 2. napja. Fotók: ME

A nyitó napon a Diákrektor választás során meg kellett küzdeniük egymással ügyességi és stratégiai feladatokban a kari csapatoknak. A versenyszámok lebonyolításában részt vettek a Magyar Honvédség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Tűzoltó Szövetség kollégái is. Az új feladatok között voltak klasszikus Miskolci Egyetemi feladatok is mint például a csilletolás, kollégiumi lépcsőfutás és járműhúzás. 

Az idei tanév diákrektor választásán a Gépészmérnöki és Informatikai Kar csapata győzött, az Egyetem kulcsát így újra megkapta a csapatvezető hallgató, aki erre a néhány napra a Diákrektor lett.

Kép

A péntek estét a Mr. Smood pécsi zenekar indította, majd a naplemente után Horváth Tamás lépett fel a HELL Nagyszínpadon. Ezután Metzker Viktória, a Follow the flow és a Jauri gondoskodtak a felhőtlen hangulatról a kinti fesztiválterületen. 

A belső rendezvény helyszíneken nagy tömeg várta Ekhoe, Gyuris és Grasa koncertjét, amely után a GROOVEHOUSE nosztalgikus zenéivel folytatódott a fesztivál.

Preview Image
Nézd meg a galériát is!

A programok nem állnak le, a koncertek folytatódnak a szombati záró napon is. A HELL Nagyszínpadon Moriones és a német származású Kamrad fellépése koronázza meg az idei MEN-t. A HELL nagyszínpad záróprodukciójáról Krisz Rudi fog gondoskodni, majd a belső fesztiválterületeken Bruno x Spacc, Helldance, Katapult DJ produkcióival zárul az idei rendezvény.

Ez is érdekelhet

Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
SzabadidőMiskolc
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.