Ugrás a tartalomra

Együtt szórakozott Martin és Szirma

Létrehozva
Nagy siker volt a gyereknapi rendezvény a Martinkertvárosban: ennyien még soha nem látogatták meg a programot.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás, pónicikli, hajfonás, vattacukor, kézműves foglalkozás, bűvészműsor, bohócok, lufihajtogatás: a gyerekszívnek kedves programok színes palettájával várták az iskolatérre a családokat szombaton. A rendezvényt a helyi kulturális központ szervezte.

A gyereknapon nagyjából 1200-an fordultak meg: soha nem volt még ekkora látogatottsága a programnak.

Kép
Oroszlán lóháton. Fotók: Mocsári László

- Meg szeretnénk mutatni a városnak, hogy egy gyönyörű kertvárosi környezetben a gyerekek is jól érzik magukat. Úgy érzem idén ez kitűnően sikerült – számolt be Cseléné Figula Edina képviselő, a rendezvény fő támogatója, aki szerint jó alkalom volt, hogy a városrész bemutatkozzon egész Miskolc előtt.

- Sokan jelezték, hogy ők nem itt élnek, de szeretnének jönni, kérdezték lehet-e. Mondtuk, hogy szívesen látunk mindenkit, így szép számmal érkeztek például a belvárosból is. Szóval egyrészt jó, ha meg tudunk kicsit mutatkozni, itt a hídon túl, másfelől ilyenkor együtt szórakozik Szirma és Martinkertváros. Lassan összeér a két településrész, ezért szükség van az ilyen rendezvények közösségépítő erejére – véli Cseléné Figula Edina.

Kép
Osztálylasztit nyertek a 3. a-sok.

Egy bónusz nyereményt is kiosztottak egyébként: a martinkertvárosi százforintos bolt felajánlását, egy óriási piros labdát az Arany János Általános Iskola 3. A osztálya nyerte, ők ugyanis szinte teljes létszámmal kint voltak a gyermeknapon.

Ez is érdekelhet

Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
SzabadidőMiskolc
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.