Ugrás a tartalomra

Balzsamos péntek este az állatkertben

Létrehozva
Nyári szezonnyitó esti programra várja látogatóit június 28-án, pénteken este hét és tizenegy óra között a Miskolci Állatkert.
Kép
Fotó: Mocsári László

A nyáresti séta alkalmával azon állatok is megfigyelhetők ilyenkor, amelyek főként szürkületi időszakban aktívak, valamint a jóleső hűvös levegő azokat is előcsalogatja, amelyek bár nappali életmódot élnek, de a nyári hőségben napközben az árnyékban hűsölnek.

A különleges látványetetések mellett a Lerch-EgZoo közreműködésével egzotikus hüllőbemutatóval várják az érdeklődőket, az állatsimogató és állatházak az este alatt folyamatosan látogathatók. Koponyákat, agancsokat, tollakat és tojásokat lehet szemügyre venni az állatkert témaasztalánál, a program zárásaként pedig a Lobbanáspont Tűzzsonglőr Egyesület kápráztatja el a kilátogató vendégeket.

Ezen a napon az Állatkert hosszabbított nyitvatartással, 9 és 23 óra között várja a látogatókat. Jegyváltásra ezen az estén 22 óráig lesz lehetőség.

A nap folyamán érkezők folyamatos bent tartózkodással vehetnek részt az esti programokon is. A rendezvényre jegyeiket megvásárolhatják online is.

Ez is érdekelhet

Michael Bublé nyomában, három és fél oktávon át – új feldolgozással jelentkezik Gedeon András
SzabadidőMiskolcBelföld
Három és fél oktáv, egyetlen énekes: Gedeon András a cappella dolgozta fel a Feeling Goodot.
Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.