Ugrás a tartalomra

Megnőhet a pisztolyosok száma a Selyemréten

Létrehozva
A Selyemréti Strandfürdő Tanmedencéjébe várják szombaton 14 órától a Vízipisztoly Csata idei rekordkísérletéhez a résztvevőket. 
Kép
Vízipisztoly Csata a Selyemréti Strandfürdőben 2023-ban /Fotó: Mocsári László

A program megvalósításához feltétlenül szükséges vízipisztoly - írják a Selyemréti Strandfürdő Facebook eseményében. 

További hasznos tudnivalóként említik, hogy a pénztárnál jelezni kell a részvételi szándékot, ahol Vízipisztoly Csata részvételi kupont kapnak a fürdőzők. A gyülekező szombaton 13:30-kor lesz a Tanmedencénél. Mivel ez egy országos program - újabb rekordkísérlet - miskolci helyszíne, így a rendezvényt megelőzően a rekord hitelesítéséhez és a létszám pontos megállapításához egy rövid időre kizárólag az aktivitásban résztvevő vendégek tartózkodhatnak majd a medencében.

A vendégeket arról is tájékoztatják, hogy ha otthon marad véletlenül a vízipisztoly, akkor sem kell bánkódni, hiszen a medencébe lépéskor biztosítja azt a fürdő személyzete. A rekordkísérleten mindenki saját felelősségére vehet részt és természetesen egymás testi épségére is vigyázni kell! 

Az Országos Vízipisztoly Csatát egyébként második alkalommal szervezik meg, Miskolc már tavaly is csatlakozott a kezdeményezéshez, amelyről ITT számoltunk be. 

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.