Ugrás a tartalomra

Kiállta az idő próbáját a termelői nap

Létrehozva
Vasárnap 9 és 13 óra között a szokott helyén, az Erzsébet téren rendezték meg a júliusi Miskolci Termelői Napot. A mostaninak születésnapos tematikája is adódott, miután a rendezvény épp kilencéves lett.
Kép

A helyszínre kilátogatók ezúttal is beszerezhették kedvenc kézműves portékájukat és minőségi bioélelmiszereiket. Ám ez a nap nem csak a bevásárlásról szólt, hiszen tartalmas délelőttöt tölthettek együtt a miskolciak és a távolabbról érkezők is: a család apraját-nagyját programokkal várták.
 
A kilencedik éve töretlen népszerűségnek örvendő közösségi program egyik vonzereje épp a személyességében lapul: jó hangulatú találkozási lehetőség a miskolciak és a portékáikat büszkén kínáló termelők számára. 

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A Miskolci Termelői Nap egy olyan közösségi alkalom, melyet a természetesség, a kedvesség, a tudatosság és a sokszínűség jellemez, így nem csoda, hogy a helyiek is a szívükbe zárták. A szervezők minden évben apró meglepetéssel készülnek erre a jeles napra – ezúttal sem adódott ez másképp. 

A születésnapi termelői napon az arcfestés mellett 10 órától Ács Gyula népzenész hangszerbemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. 

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.