Ugrás a tartalomra

Négy kategóriában díjazták az Avas legjobb pincéit

Létrehozva
A Leghangulatosabb pince, az Avas kincse, a Legautentikusabb pince és az Avas legszebb pincéje szakmai díj talált gazdára a III. Avasi Pinceszépségversenyen.
Kép
Átadták a III. Avasi Pinceszépségverseny díjait. Fotó: Osztie Tibor

A Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület által szervezett III. Avasi Pinceszépségverseny ünnepélyes díjátadóját az Avasi Kvaterka keretében tartották meg az Avasi Cellariumban, ahol kiderült, hogy mely pincéket tartották az elmúlt egy évben a legjobbnak a látogatók, illetve a szakmai zsűri, amelynek vezetője Szunyogh László Miskolc város főépítésze volt.

A díjátadón a főépítész elmondta, hogy a négyből három díjat a pincékhez kilátogatók szavazatai alapján, egyet a szakmai zsűri döntése nyomán osztanak ki. Rámutatott, a versenyek nem azért fontosak, hogy legyen egy győztes, hanem azért, mert ezekkel a rendezvényekkel is fel lehet hívni a közönség figyelmét az értékeinkre. Például arra, hogy több mint nyolcszáz pince van az Avason. Ezek közel fele van használatban, sok még romos állapotú, de éppen az ilyen rendezvények, versenyek, avasi boros barangolások, kvaterkázások adnak ösztönzést a tulajdonosoknak arra, hogy karbantartsák, újra használják a pincéiket. 

Kép

- Nem mindegyik pince kívánkozik egy magazin címlapjára, de lehet kedves a tulajdonosainak, lehet olyan, amelyen látszik a gondoskodás, hogy odatettek egy hordót a bejárathoz, egy tányért a falra vagy valamit, amitől az egy avasi borház és pince lett. Ezt a törekvést is figyelembe vesszük az értékeléskor – magyarázta Szunyogh László.

Kép

Megosztotta, a szakmai zsűri néha érdekes helyzetbe kerül, amikor például újra indul a versenyen egy korábbi nyertes, mivel nyilván nem lett közben rosszabb az a pincészet sem. Ezért igyekszenek azt nézni, hogy milyen újdonságok, újszerű dolgok vannak, amik korábban nem voltak náluk. Ezek az új fejlesztések sokat nyomnak a latban a döntéskor, és egyben követendő példák is másoknak. Ezért kapta idén a szakmai zsűri díját az Avas legszebb pincéje kategóriában az Ötköb Cottage pince és vendégház. 

- Náluk az volt az újszerű, hogy a fiatal tulajdonos, egy hagyományos borházban – miközben megtartotta a hagyományos arculatot – belül berendezett egy trendi „airbnb” jellegű bérelhető szállást. Mondhatom, hogy ide a világ bármely tájáról szívesen jönnek majd a vendégek – értékelt a főépítész. 

Kép

A másik három díjazottra a közönség szavazhatott a korábbi Avasi Borangoláson. Burgony Péter a Miskolci Borbarátok Egyesület elnökségi tagja kiemelte, harmadik alkalommal sikerült megrendezni az avasi pinceszépségversenyt, nagy érdeklődés mellett az Avasi Borangoláson, elmondható most már, hogy ezzel új hagyományt teremtettek. 

- A harmadik után talán már lehet mondani, hogy lesz ebből valami. Reméljük, hogy egyre több avasi pince oldalán lesznek ott a jövőben ezek a kis táblák és dísztányérok, amiket a mostani nyertesek is kapnak. Akár az évek során egyre több is. Egy biztos, talán ennek a versenynek a hatására is, évről évre többen kezdenek bele a pincéjük fejlesztésébe, építenek, díszítenek, felújítanak. Ezért egyre inkább érdemes lesz feljönni az Avasra, mert épül, szépül az avasi pincesor. Remélem, ehhez ezzel a versennyel is hozzájárulunk – fogalmazott Burgony Péter. 

Kép

Az ünnepi beszédek után szólították az idei verseny győzteseit. A Leghangulatosabb pince a Botos Pince és Borház – egykori Zsoldos Pince – lett, az Avas kincse díjat Az Iroda kapta, amely rendhagyó nevének eredetéről a tulajdonos lebbentette fel a fátylat: hová mennek a férfiak, amikor nincsenek otthon? Hát az „irodába”! 
A Legautentikusabb pince elismerést a Polgármester Pince kapta, az Avas legszebb pincéje szakmai díj pedig a mélyvölgyi Ötköb Cottage pince és vendégház falán lógva hirdeti majd a kiválóságot.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.