December 2-án, hétfőn délelőtt 10 és 11 óra között Mikulásfutást szervez a népkerti futókörre a városháza Kulturális és Sport Osztálya, amelyen a résztvevők mikulássapkában futhatnak együtt.
- A rendezvény célja, hogy népszerűsítse a sportolást és a futókör használatát. A „Mikulásfutáson” több iskolás csoport is részt vesz, a programhoz bárki csatlakozhat - írják szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.
Fürge lábú Mikulások lepik el hétfőn a Népkertet
Ez is érdekelhet
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.