Ugrás a tartalomra

Adventi léleknyitogató a Népkertben

Létrehozva
Gyertyagyújtásra várják az ünnepre készülődőket a Népkertbe, a Vigadó adventi koszorújához december elsején – advent első vasárnapján – 13 órára.
Kép
Fotó: Mocsári László

Itt állunk az év legszebb ünnepe előtt, az advent küszöbén. Ez az a csodálatos, négy vasárnapot magába foglaló időszak, amikor elcsendesedhetünk, felkészíthetjük lelkünket a karácsony csodájára. Miskolcon a Népkertben, a Vigadó mellett is áll már az az adventi koszorú, amelyhez az ünnepkör első vasárnapján, december elsején 13 órára – és az ezt követő három vasárnapon is – gyertyagyújtásra hívják azokat, akik családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel együtt szeretnék tölteni a várakozásnak ezeket a meghitt perceit.

Dr. Barkóczi István, a Vigadó tulajdonosa, a népkerti gyertyagyújtás ötletgazdája elmondta, minden alkalomra valamilyen meglepetéssel készülnek majd, hogy emlékezetessé tegyék a közös várakozást, az ünnep előtti visszaszámlást kicsiknek és nagyoknak. A mostani vasárnapon Kardos Katalin előadóművész közreműködésével gyullad fel az első gyertya lángja.

A Vigadó gyönyörű környezete, a téli álmot alvó természet, a park békés csendje varázslatos hátteret ad a közös ünnepléshez, a karácsonyváráshoz, a megnyugváshoz. „Ha tehetik, jöjjenek el a Vigadóhoz, töltsék velünk a várakozás vasárnapjain a gyertyagyújtás pillanatait” – fogalmazott Dr. Barkóczi István.

 

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.