Ugrás a tartalomra

Útlevél a Mikuláshoz az állatkertben

Létrehozva
Különleges programmal várja Mikulás alkalmából a Miskolci Állatkert a legkisebbeket.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Idén harmadik alkalommal várják a kis utazókat december 7-én szombaton és 8-án vasárnap 9 és 16 óra között egy kalandokkal és élményekkel teli utazásra az állatkertbe, ahol a kis felfedezők a Mikulással is találkozhatnak. Ehhez csupán négy állomáson kell a manók kérdésére helyesen válaszolni. Az állatkerti séta kezdetén a résztvevő gyerekek a Mikulás-jegyért cserébe egy útlevelet és egy térképet kapnak a pénztárban. Az állatkertet bejárva, a meghatározott állomásokon a Manók által feltett kérdésekre helyesen válaszolva pecsétet kapnak az útlevelükbe. A séta végén, ha megszerezték mind a négy pecsétet, akkor bemehetnek a Mikuláshoz, akitől megkapják a várva várt ajándékot.

Kép
Útlevelet kapnak a gyerekek a Mikuláshoz / Fotó: Mocsári László

A kaland feltétele az előzetesen megváltott Mikulás-jegy, amely kizárólag online vásárolható meg, és csak a rendezvényen való részvételt biztosítja - a belépőjegyet a gyermek számára is külön kell megváltani, a kísérő felnőtt számára viszont csak belépőjegy szükséges, Mikulás-jegy nem. Az állatkerti bérletek erre a rendezvényre való belépésre is használhatóak, de Mikulás-jegyet szükséges váltani hozzá. Jegyek 7-én és 8-án délelőttre, illetve délutánra válthatók. Az időpontokra a jegyek száma korlátozott, hiszen mindenki szeretné átélni a Mikulással töltött pillanatok élményét. Amennyiben valamely okból valaki nem tudsz részt venni a programon, úgy az „Mikulás-jegy” átruházható, vagy a jegy érvényesítése mellett a mikuláscsomag december 31-ig átvehető az állatkert jegypénztárában, nyitvatartási időben.

A séta az állatkert területén térköves és zúzalékos erdei úton halad, a manók fedett helyen várják a kis utazókat. A program teljesítése körülbelül egy-másfél órát vesz igénybe. A jegypénztár 15 órakor zár, az állatkert 16 óráig van nyitva. További információk a miskolczoo.hu-n.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.