Ugrás a tartalomra

A víz világnapját ünneplik az állatkertben

Létrehozva
Tematikus progamokkal várja a látogatóit a Miskolci Állatkert március 22-én, szombaton 10 és 15 óra között.

„Tiszta víz, élhető jövő” - ezzel az egyszerű, de figyelemfelhívó mottóval szólítja majd meg a látogatókat az állatkertbe kitelepülő Mivíz Kft. A jeles zöld nap alkalmából a tiszta ivóvíz tudatos felhasználására, beosztására és védelmére kívánják felhívni a figyelmet.

A látogatók a madaras tónál megfigyelhetik a vizes élőhely állatait, és megismerkedhetnek az év madarával, a böjti récével, amelynek életmódjáról, természetvédelemi státuszáról és a nevéhez fűződő érdekességekről hallhatnak az MME Bükki Helyi Csoportjának jóvoltából.

Mi az a hallépcső? És hogyan kapcsolódnak a vízi műtárgyak a vizes élővilághoz? Erre is választ kaphatunk a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának munkatársaitól, egy különleges szemléltető eszközön keresztül.

Ismeretterjesztő játékból ezen a napon sem lesz hiány. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság guruló természetbúvára, a Vidra Verda mutatja be az érdeklődőknek a kisvizek élővilágát, a vízhez kötődő állatfajokat, a vízi makrogerincteleneket, mint a vizek természetességének mutatóit, a kétéltűek életmódját és fejlődését, valamint a tápláléklánc fogalmát és elemeit.

Az oktatóteremben a vizes élőhelyek állataihoz kapcsolódó kézműveskedéssel várják az alkotni vágyókat.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.