Ugrás a tartalomra

Elhunyt a megyei honismereti egyesület elnöke

Létrehozva
A hírt a Honismereti Szövetség osztotta meg közösségi oldalán.
Kép
titkos_sandorne_elhunyt_260322_jpeg.jpg
Titkos Sándorné

Titkos Sándorné, kedves Zsókánk, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti egyesület volt titkára, majd több mint egy évtizeden át elnöke, lelke is elment” – közölte vasárnap délelőtt a Honismereti Szövetség közösségi oldalán.

Mint írták, „Zsóka a honismereti mozgalom országos munkájában is aktívan részt vett, tagja volt az elnökségnek és a Honismereti Szövetség Pedagógiai Munkabizottságának is. Nélküle, a részvétele nélkül nem lehetett elképzelni országos honismereti rendezvényt, és amit ő rendezett a megyei csapatával, azok a konferenciáink mindig magas színvonalon sikerültek. Minden szempontból példaértékű volt a közösségi munkája”, írták.

Titkos Sándorné a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett, itt töltötte egyetemi gyakorlati idejét és a középiskolai történelem szakos tanári diploma megszerzése után, 1973-ban „anyaiskolájában” kezdte pályáját, majd hosszú évtizedek múlva igazgatóhelyettesként innen ment nyugdíjba.

Ez idő alatt tanítványai sikeresen szerepeltek az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken, és más országos és helyi tantárgyi megmérettetéseken. Élen járt a különböző történelmi, valamint honismereti tanítási módszerek kidolgozásában és alkalmazásában. Nem kis szerepe volt abban, hogy iskolája Borsod-Abaúj-Zemplén megye tehetséggondozó bázisintézménye lett, ahol rendszeres továbbképzéseket, bemutató órákat szerveztek a megye történelem szakos tanárai számára.

– Pályáján mindig alázattal, szerényen, a legmagasabb szakmai tudással és tapasztalattal munkálkodott. Hihetetlen energiával és tenniakarással fordult az új feladatok és problémák felé, mindig a megoldást, az előbbre jutást keresve. Több évtizedes, elhivatott pedagógusi pályafutását 2009-ben Miskolc város Pedagógiai Díjával ismerték el. Több szemeszteren keresztül tartott kurzust A történelem tanítása címmel a jövő pedagógusai számára a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán – írták róla az egyesület honlapján.

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.