Ugrás a tartalomra

Ukrajna kapitány: az oroszok szerint azért nem nyertek még, mert mutáns ukrán katonák ellen kell harcolniuk

Létrehozva
Az „ukrajnai titkos amerikai biolaboratóriumokat” vizsgáló orosz bizottság két képviselője igen furcsa eredményre jutott az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban.
Kép
képforrás: telegraph.co.uk

Öt hónappal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a Kreml az eddigi legvadabb magyarázattal állt elő arra, hogy miért nem sikerült győznie az orosz hadseregnek, és a villámháborús tervek ellenére miért nem tudta átvenni a hatalmat a szomszédos országban.

Ezek szerint az álló front oka az, hogy

a titkos kísérletek során az ukrán csapatokat gyilkológéppé változtatták az amerikaiak az általuk vezetett ukrán biolaborokban

– számolt be róla a Yahoo. Ez az állítás nagyvonalúan eltekint attól a ténytől, hogy az orosz katonák saját felszerelésüket is szabotálták, sőt még önmagukat is megsebesítették, csak, hogy ne kelljen harcolniuk.

A lap szerint a Kommerszant arról írt, hogy a fenti kijelentést az ukrajnai „biolaboratóriumok” vizsgálatával foglalkozó bizottság két orosz képviselője tette.

Konsztantyin Kosacsev, az Oroszországi Föderációs Tanács alelnöke és Irina Jarovaja, a Duma alelnöke szerint az ukrán katonák vérének vizsgálata egy sor betegséget tárt fel, ami arra utal, hogy titokban katonai kísérleteket végeznek rajtuk.

Jarovaja szerint mindezt alátámasztja, ahogyan az ukrán katonák az orosz hadifoglyokkal és a civil lakossággal kegyetlenkednek. A politikus szerint egyébként az is a kísérleteket bizonyítja, hogy a vérben a Hepatitis A elleni antitesteket találtak.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.