Ugrás a tartalomra

Ukránoknak gyűjtenek a PONTközPONTban

Létrehozva
Az ukrán háborús övezetben élőknek gyűjtenek a miskolci PONTközPONTban. Magyar és ukrán fiatalok csütörtök délután három és hat óra között a Weidlich-udvarba várják a bébiételeket, pelenkákat, kötszereket és sebfertőtlenítőket. 
Kép
Fotók: Mocsári László

– Pár napunk van csupán, hogy összegyűjtsük az adományokat, amiket szét tudnak majd osztani – jegyezte meg ott jártunkkor Jernei Péter. A Háromkő Egyesület elnökét néhány napja ismerőse hívta fel, hogy egy segélyszervezet munkatársai Miskolcra érkeznek.

– Sebkötözésre és a gyerekek ellátására gyűjtünk. Sebfertőtlenítő és kötszereket, gumikesztyűket, bébiételt és pelenkát juttatunk így el célirányosan – számolt be érdeklődésünkre.

Mint megtudtuk, az összegyűjtött csomagokat március 10-én, pénteken egy ukrán család szállítja majd el Cserkasziba, hogy az ottani segélyszervezet munkatársai szétosszák a háborús övezetben élő rászorulóknak. 

Kép

Kedd délután egy kerekesszéknyi adomány mindenestre már megérkezett a PONTközPONTba. A fent említett eszközökből ajánlott fel Nagy Bendegúz is.

– Nagyon fontos, hogy segítsünk másokon. Ha megtehetném, az emberek fejéből gyökerestől szedném ki az erőszakos, a háborús és a hasonló gondolatokat is. Akkor nem lenne háború, nem lenne szükség hasonló akciókra – fogalmazott a Miskolc Televíziónak az építész, aki egy sportbaleset miatt maga is kerekesszékessé vált.
 

Kép

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.