Ugrás a tartalomra

Újabb országban védik meg a fiatalokat a „digitális vadnyugattól”

Létrehozva
Követik a görög és az ausztrál példát.

Spanyolország is betiltja a 16 év alatti gyermekek közösségi médiához való hozzáférését, miután már több ország megtette ezt a lépést – írta meg az Economx külföldi forrásokra hivatkozva.

A spanyol ügyészek megvizsgálják majd az Elon Musk tulajdonában lévő Grok, de a TikTok és az Instagram által elkövetett esetleges jogsértések kivizsgálásának módjait is.

Pedro Sanchez miniszterelnök baloldali koalíciós kormánya többször is panaszkodott a közösségi médiában terjedő gyűlöletbeszéd, pornográf tartalmak és dezinformáció miatt, mondván, hogy azok negatív hatással vannak a fiatalokra.

Sanchez a dubaji csúcstalálkozón felszólította a többi európai országot is, hogy tegyék meg ezeket a lépéseket.

Meg fogjuk védeni őket a digitális vadnyugattól

– fogalmazott.

Sanchez azt mondta, hogy kormánya a jövő héten új törvényjavaslatot is benyújt, amely felelősségre vonná a közösségi média vezetőit az illegális és gyűlöletbeszéd tartalmakért, valamint büntetendővé tenné az algoritmikus manipulációt és az illegális tartalmak felerősítését.

Október végétől Görögország elsőként tiltotta be a közösségi média hozzáférését a 16 év alattiak számára. Júniusban pedig Emmanuel Macron jelentette be, hogy törekedni fognak arra, hogy az Európai Unió jogszabályban tiltsa be a 15 év alattiak közösségimédia-használatát Franciaországban, miután egy 14 éves fiú késsel halálosan megsebzett egy oktatási asszisztenst. Ausztrália pedig decemberben tiltotta be a közösségi médiát a 16 év alattiak számára.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.