Ugrás a tartalomra

Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét

Létrehozva
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.
Kép
orban_viktor_evertekelo_260214_mti2.jpg
Orbán Viktor miniszterelnök. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos

Az amerikai Washington Times többek között azt emeli ki, hogy a magyar miniszterelnök dicsérte Donald Trump amerikai elnököt, amiért olyan környezetet teremtett, ahol az álcivil szervezetekre és megvásárolt újságírókra, bírákra és politikusokra le lehet sújtani.

Egy másik amerikai napilap, a The Washington Post tudósítása címének a beszéd egyik legfontosabb részét választotta: az EU, nem pedig Oroszország jelenti a Magyarországra leselkedő legfőbb veszélyt.

Orbán Viktor szavaira Indonéziában is felfigyeltek, az Ipot News szintén az álcivil szervezetekkel való leszámolást tartotta a beszéd fő gondolatának, emellett idézte a kormányfő azzal kapcsolatos kijelentését is, hogy a brüsszeli elnyomógépezet továbbra is működik Magyarországon.

A német Welt idézet a miniszterelnöknek a Tisza Pártról szóló szavait, miszerint az Brüsszel alkotása, és a németek tudják, hogy szükségük van egy magyar pártra.

Az EuroNews tudósítása elején arról ír, hogy a magyar kormányfő szerint a gőzgép feltalálása óta először Európa nem vesz részt a világ átalakulásában, de úgy véli, hogy Magyarországnak van esélye arra, hogy jól jöjjön ki ebből.

A cikk visszautalt a miniszterelnök tavalyi évértékelőjére is, amelyben elhangzott, hogy Trump szövetségeseként Magyarország, a történelem főutcáján fog haladni, míg politikai ellenfelei sáros mellékutcákon kóborolnak, mindez pedig mostanra valóra vált.

A Bloomberg tudósításában idézi Orbán Viktor arra vonatkozó szavait, hogy a Tisza Párt kikövezné az utat azelőtt, hogy a magyarokat az orosz–ukrán háborúba küldjék. Szintén idézték azt a gondolatot, hogy az olyan vállalatok, mint a Shell vagy az Erste, a halál vámszedői, a háború kutyái.

(Magyar Nemzet)

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
A San Siróban volt a főceremónia
VilágSport
Pénteken este megnyitották a téli olimpiát.