Reggel, délelőtt egyre inkább a keleti és déli megyékben fordulhat még elő elszórtan csapadék, majd délelőttől kezdve arrafelé is napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, és a déli óráktól már csak néhol keleten lehet kisebb záporeső. Az északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen megélénkül, többfelé meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű. Késő estére 16 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet - írja a met.hu.
A reggeli esőzést mérsékelt meleg és napsütés váltja
Létrehozva
Szerdán ismét betámadhat egy-egy zápor. Nagyon megijedni persze nem kell, semmi nem töri meg komolyan az e hétre jósolt felmelegedést.
Ez is érdekelhet
A Bibliavasárnap a Szentírás olvasását népszerűsíti
Március első vasárnapja a református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja.
Napsütéses, tavaszias időre számíthatunk pénteken
Ezúttal az északkeleti országrészben lesz melegebb. Napközben akár 10 és 16 Celsius fok között lehet a hőmérséklet.
Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.