Ugrás a tartalomra

Miskolci cég felsővezetékei segítették a Keleti pályaudvar megújulását

Létrehozva
A közel egy hónapon át tartó, nagyszabású felújításban a 15 éves múlttal rendelkező miskolci Észak-FERR Kft. is kulcsszerepet vállalt: a MÁV megbízásából 16 kilométernyi vasúti felsővezetéket gyártott és szállított le a fővárosi beruházáshoz.
Kép
eszakferr_251002ml-7.JPG
Fotó: Mocsári László

A Miskolc Televíziónak nyilatkozó Tombácz Zsuzsanna, az Észak-FERR Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta: 

– A Keleti pályaudvar rekonstrukciója augusztus 25. és szeptember 20. között zajlott, vállalatunk 16 kilométer felsővezetéket szállított a projektre, ezzel is hozzájárulva a korszerűsítéshez – fejtette ki.

A felújítás az elmúlt évtized legjelentősebb vasúti rekonstrukciója volt: összesen 14 kilométernyi vágány és közel 16 kilométernyi felsővezeték újult meg.

Kép
eszakferr_251002ml-8.JPG

A miskolci cég munkája azonban nem ért véget a Keleti pályaudvarnál. Tombácz Zsuzsanna hozzátette: 

– Idén jelentős sikereket könyvelhettünk el a Budapest–Belgrád vasútvonal építésénél is, ahová 167 kilométer hosszúságban szállítottunk felsővezetékeket, munkavezetékeket és bronz tartósodronyokat – mutatott rá.

Az Észak-FERR Kft. Miskolcon működik, körülbelül 80 embernek biztosít munkahelyet. A tervezett fejlesztéseknek köszönhetően a foglalkoztatottak száma a közeljövőben elérheti a száz főt.

Ez is érdekelhet

A Bibliavasárnap a Szentírás olvasását népszerűsíti
BelföldBűnügy
Március első vasárnapja a református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja.
Napsütéses, tavaszias időre számíthatunk pénteken
BelföldKörnyezet
Ezúttal az északkeleti országrészben lesz melegebb. Napközben akár 10 és 16 Celsius fok között lehet a hőmérséklet.
Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.