Belföld

Európai Bizottság: jogszerű a Samsungnak adott állami támogatás
Az EB jóváhagyta a Samsung elektromosjármű-akkumulátorokat gyártó létesítménye számára nyújtott 89,6 millió euró összegű magyar állami beruházási támogatást.

Hegedűs Andrea: a négy alapművelettel sincsenek tisztában a belügyminisztériumban
A belügyminiszterhez címzett hétfői interpellációjában a Demokratikus Koalíció (DK) miskolci országgyűlési képviselője arra volt kíváncsi, miért vette el az állam az iskolákat az önkormányzatoktól, ha képtelen azoknak a törvényben előírt minimális feltételeket is biztosítani. Hegedűs Andrea parlamenti felszólalására Pintér Sándor helyett végül annak államtitkára reagált.

Ezerkétszáz dolgozóját bocsátja el a Magyar Posta
A korábbi fiókbezárásokból tudni lehetett, hogy gondok vannak Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójánál, most bejelentették, hogy csoportos létszámleépítés keretében mintegy ezerkétszáz embert bocsátanak el.

Óvatos létszámbővítést terveznek a cégek 2023-ban
Egy kutatás szerint az irreális fizetési igény és a kevés tapasztalat jelentik továbbra is a legnagyobb kihívást a munkaerő keresésekor.

Országgyűlés: a kötelező orvoskamarai tagság megszüntetéséről dönthetnek
Kivételes eljárásban tárgyalja és fogadhatja el az Országgyűlés kedden a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetéséről szóló kormányzati törvényjavaslatot.

MSZP: a Fidesz az emberek biztonsága helyett csak a pénzzel foglalkozik
Az emberek biztonsága helyett csak a pénzzel foglalkoztak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságban, ahol a szocialisták stratégai partnerségi megállapodások felülvizsgálatáról szóló határozati javaslata volt napirenden - közölte az MSZP társelnöke hétfőn.

Kétszer is rekordot döntött a hazai ipari naperőművi termelés februárban
Új történelmi rekordot ért el a hazai ipari naperőművi termelés február 21-én, a déli csúcs idején 2030,5 megawatt (MW) energiát termeltek az ipari méretű naperőművek; ezzel megdőlt az addigi, február 10-én regisztrált 1953 megawattos rekord - tette közzé honlapján a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir).

Négyen lemondtak kormányzati megbízásukról, hogy kurátorok maradhassanak
A minisztereken túl nyolc kormányzati tisztségviselőt érintett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi kérése, hogy mondjanak le az egyetemi vagyonkezelő alapítványokban betöltött pozíciójukról. Közülük négyen inkább a kormányzati tisztségükről mondtak le, és megtartották jól fizető kuratóriumi állásukat - írja a 24.hu.

Kezdődik a tavaszi ülésszak
Háromnapos üléssel veszi kezdetét az Országgyűlés tavaszi ülésszaka hétfőn.

A jogász válaszol: tartási és életjáradéki szerződés
Nyugdíjas levélírónk keresett meg. Szeretne tartási vagy életjáradéki szerződést kötni, melyben ingatlanát, távolabbi rokonára ruházná. A hozzátartozó vállalná, hogy haláláig egy bizonyos pénzösszeget fizet részére havonta, mivel személyesen a gondozását nem tudja vállalni. Kérdezi, hogy van-e lehetőség ilyen szerződés kötésére, melyben nem eltartását, hanem havonta egy meghatározott pénzösszeg fizetését vállalja?

A MÁV elárult részleteket az új bérletekről
Május elsejével vezeti be a magyar kormány az új vármegye- és országbérleteket, amelyekkel egyszerűen és megfizethető áron lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV helyközi járatain.

Február végéig dönthetnek a rögzített áramárakra váltásról az intézmények
A kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében kedd éjféli határidővel kérhetik a jelenlegi szerződésük szerinti változó helyett a fixált villamos energia árat az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.

Nevet változtatott a Jobbik
Jobbik - Konzervatívokra változtatta nevét szombati budapesti kongresszusán a Jobbik Magyarországért Mozgalom - jelentette be Gyöngyösi Márton, a párt elnöke, európai parlamenti képviselője a tanácskozást követően tartott évadnyitó rendezvényen.

A diktatúrák áldozatai
Nagy-Korsa Juditnak, a Demokratikus Koalíció megyei képviselőjének gondolatait a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján közleményként kapta meg lapunk, változtatás nélkül közöljük:

Rezidensek kerülhetnek az ügyeletekre Győr-Moson-Sopronban
A háziorvosok helyett a megyei kórházzal kötött szerződést az alapellátási ügyeleti feladatok ellátására az Országos Mentőszolgálat Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Az északi partról is tisztán látszott, akkora volt a tűz Fonyódnál
Péntek este óriási, mintegy 15 hektáros területen lángolt a nádas a Balaton déli partján fekvő Fonyód külterületén.

Minap-indító (2023. 02. 25.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Reggel még többfelé eshet az eső, majd az ország északi felében felszakad a felhőzet, délelőttre megszűnik a csapadék, és ott gomolyfelhős, napos időre van kilátás.

Hétvégére visszahűl az idő
A magasnyomású légköri képződmények Európa nagy részéről kiszorultak, csupán Nagy-Britanniától nyugatra, illetve a Fekete-tenger térségében érvényesülnek anticiklonális hatások - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.

Orbán a háborúról: Mi az áldozatok között vagyunk, ezt respektálnia kell Brüsszelnek
Nem tudni például szerinte, hogy az ukránok akarnak-e Oroszországra vagy a Krím félszigetre csapást mérni, mondta a miniszterelnök a háború egyéves évfordulóján pénteken a Kossuth rádióban.