Ugrás a tartalomra

Belföld

Éttermi dolgozóknak is kötelezővé tehetik az oltást
Belföld
A munkaadóknak lehetővé kell tenni, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára – erre vonatkozóan tesz jogalkotási javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).
Végszámlát küld szeptemberben a búcsúzó Elmű-Émász
MiskolcBelföld
Miskolcon és környékén is az MVM Next lesz az új lakossági áramszolgáltató.
Hajmeresztő videó: kerékpárútnak nézték az autópályát
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Azt nem tudni mi járhatott a fejükben amikor úgy döntöttek, ez még belefér, de szerencsére mindketten túlélték a hajmeresztő mutatványukat.
TASZ: Magyarországon a jogsértő megfigyelés is törvényes
MiskolcBelföld
Magyarországon épp az a legnagyobb baj a nemzetbiztonsági célú megfigyelésekkel, hogy nem vonatkoznak rá pontos szabályok. Az igazságügyi minisztertől nem várható objektív döntés, a megfigyeltek számára pedig nincs hatékony jogorvoslat – állapítja Szabó Máté Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakmai igazgatója a Pegasus-ügy kapcsán.
Pénzért árultak védettségi igazolványt, a rendőrök lecsaptak rájuk
BűnügyBelföld
Fejenként 50 ezer forintot adtak az igazolványt – kettőt sikerült is értékesíteniük májusban…
Magyar újságírók, üzletemberek ellen is kémkedhettek
BűnügyBelföld
Közvetett bizonyítékokat is találtak arra nézve, hogy kik állhatnak a titkos megfigyelések mögött.
A felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztás van érvényben
MiskolcBelföld
Hétfő még nagy területen a záporokról, zivatarokról fog szólni, de nyugat felől már megkezdődik a stabilizálódás. Egyelőre azonban sokfelé az országban továbbra is másodfokú riasztás van érvényben a felhőszakadás miatt. Erős széllökésekre is számítani kell az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint.
Kásler Miklós: Aki mRNS-vakcinát kapott, annak más típusút ajánlanak harmadik oltásnak
EgészségBelföld
Az emberi erőforrások minisztere elmondta, a pénteken bejelentett harmadik oltás fajtáját illetően a háziorvosok dönthetnek, de iránymutatást kapnak hozzá az Emmitől.
Szabó Zsuzsa: Egy pályakezdő tanár fizetése nagyjából az albérletre elég
Belföld
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint, aki öt éve van a pályán, és egyedül neveli a gyerekét, létminimum alatt él.
A civil szervezeteknek mégsem kell feltüntetniük az adományozóik nevét
MiskolcBelföld
A kormány törölte azt a két héte kiadott rendeletet, amellyel kötelezte a civil szervezeteket, hogy évente küldjék el a kormánynak az adományozóik nevét – derült ki a péntek esti Magyar Közlönyből
Sok helyen alakulhatnak ki zivatarok szombaton
BelföldMiskolc
Az északias szél főként zivatarok környékén lehet erős vagy viharos.
Lehetővé teszik a harmadik oltást, az egészségügyben kötelező lesz a vakcina
EgészségMiskolcBelföld
Augusztus 1-jétől aki kéri, kaphat harmadik oltást koronavírus ellen, de azt ajánlják, teljen el négy hónap a második után. 
Grandiózus lesz az idei tűzijáték
Belföld
Minden eddiginél nagyobb, grandiózus tűzijátékot rendeznek idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, szeretnék ha mindenki a fővárosba jönne - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
Ingyenes országos ellenanyagszűrést és harmadik oltást sürget a Főpolgármesteri Hivatal
Belföld
A Főpolgármesteri Hivatal a koronavírus ellenanyagának ingyenes országos szűrését követeli a kormánytól, valamint azt, hogy kapjanak harmadik oltást azok, akiknél nem alakult ki védettség a megkapott vakcina ellenére sem.
Domesztikálták a támadó kóbort
MiskolcVéleményBelföld
Szigorúan véleményalapú írás a lábhoz szoktatott dühről, avagy a „ki tud perfekt angolul" megnémítja az egész országot.
Visszatér a forróság, keddtől ismét él a hőségriasztás
Belföld
A következő napokban várható tartós hőség miatt keddtől az ország egész területére hőségriasztást adott ki Müller Cecília országos tisztifőorvos.
Éjszaka eshet, de a nyári idő kedden is marad
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Napos idő várható holnap is, jellemzően csapadék nélkül.
A Katolikus Karitász is segíti a pénteki jégeső baranyai károsultjait
Belföld
Gyorssegélyt ad és a helyreállításban is segít a pénteki jégeső Baranya megyei károsultjainak a Katolikus Karitász és a Pécsi Egyházmegyei Karitász - tájékoztatta a Pécsi Egyházmegye hétfőn az MTI-t.
Koronavírus: már csak tizenketten vannak lélegeztetőgépen
EgészségBelföld
A kórházban ápoltak száma is tovább csökkent, és alig több mint száz fertőzöttet találtak egész hétvégén.
Nagyon erős UV-sugárzásra figyelmeztet vasárnap az OMSZ
KörnyezetBelföld
Nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország több részén vasárnap - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).