Ugrás a tartalomra

Belföld

Megérkezhetett a szennyezés a Sajó magyarországi szakaszára is
KörnyezetBelföld
Határérték feletti arzénszennyezést mért ugyanis a Greenpeace a Sajó hazai szakaszán.
DK: a kormány ne törölje el az önkormányzatok rezsicsökkentését
MiskolcGazdaságBelföld
A Demokratikus Koalíció (DK) határozati javaslatban kéri a kormányt, hogy ne törölje el az önkormányzatokra vonatkozó rezsicsökkentést – jelentette be a DK egyik alelnöke szerdán.
Határátlépés: két számjegyűre nőtt az infláció
MiskolcGazdaságBelföld
Átlépte a lélektani határt és 10,7 százalékra nőtt az éves infláció májusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Legutóbb több mint 20 éve, 2001 nyarán volt két számjegyű áremelkedés, akkor 10,8 százalékon tetőzött a pénzromlás üteme.
A pályakezdők szerint ennyiből lehet megélni ma Magyarországon
MiskolcGazdaságBelföld
Egy állásportál országos kutatásából kiderült, mennyi most a magyar pályakezdők bérigénye. Annyit elárulunk, hogy közel harmadával nőtt a tavalyi évhez képest.
Elhunyt „Tipszmiksz Csabi”
CelebhírekBelföld
A Kaposvári Rákóczi NB II-es labdarúgócsapata a Facebook-oldalán tette közzé a hírt szerdán.
Felrobbanhat, ezért visszahívja népszerű kávéfőzőjét az IKEA
MiskolcBelföld
Ha ilyet vásárolt, azonnal vigye vissza!
A miskolci birkózó is ott lesz az EB-n
SportBelföldMiskolc
Balázs Éda jogot nyert, hogy az U15 korcsoportos válogatott tagjaként Zágrábban képviselje Magyarországot a korosztályos Európa-bajnokságon. 
Miskolcon is nyalhatunk féláron
SzabadidőBelföldMiskolc
Első alkalommal rendezik meg hazánkban a csokifagyi napját.
Az összetartozást ünnepelték a Megyeházán
KultúraBelföld
Június 4. a Nemzeti Összetartozás Napja Magyarországon, a dátum a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója. Pénteken a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat a Megyeháza udvarán tartott megemlékezést és koszorúzást a nap alkalmából.
A Jobbik kifogásolja a harmadik világbeli vendégmunkások behozatalát
GazdaságBelföld
A párt alelnöke szerint ehelyett a kényszerből külföldre távozó magyarok visszaköltözésének ösztönzésére volna szükség.
Meghalt Falus Ferenc
Belföld
Hetvenegy éves korában meghalt Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos – tájékoztatta a sajtót fia, Falus Dániel.
Július elsejétől egy betűvel meghosszabbodnak az újonnan kiadott magyar rendszámok
Belföld
Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a változásokat azzal indokolta, hogy a jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutna.
Országszerte sikert aratott a Bartók Tavasz
KultúraBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A program csaknem kétszáz programot kínált Miskolc mellett Budapesten, Győrben, Debrecenben, Szegeden és Pécsett.
Így szabályozza a rendőrség a drónhasználatot
MiskolcBelföld
A drónok terjedése és ennek nyomán a légtér egyre nagyobb leterheltsége, illetve a személyi biztonság igényli a drónhasználat szabályozását – jelentette ki Bunya Tamás, a Készenléti Rendőrség légirendészeti szolgálatának drónszakértője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hamarosan megszűnik a díjmentes utazás
EgészségMiskolcBelföld
Mind az egészségügyi dolgozók, mind a járványhelyzet elhárításában részt vevő egyéb személyek június 14-éig utazhatnak díjmentesen az MVK járatain is.
Itthon is megjelent a majomhimlő
Belföld
Magyarországon is megjelent a majomhimlő-fertőzés, egy 38 éves férfinél diagnosztizálták a betegséget - jelentette be az országos tisztifőorvos kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Csaknem 30 ezer gyermek már regisztrált a magyar-angol mérkőzésre
SportBelföld
Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornának elmondta, péntekig még tart a regisztráció, és várják a további jelentkezéseket a gyerekjegy.mlsz.hu oldalon.
Éjszakai munkavégzés a környék vasútvonalain - korlátozás nem lesz, rövid ideig zaj igen
Belföld
A Hatvan–Miskolc, a Szerencs–Sátoraljaújhely és a Miskolc–Hidasnémeti vonalak egyes szakaszain és állomásain előre tervezett éjszakai karbantartást végeznek a vasúti pályán. Az éjszakai munkavégzés miatt nem kell korlátozni a vonatforgalmat a karbantartások idejére. A lakott területeken általában 10-20 percet tartózkodnak és okozhatnak zajt a karbantartást végző vasúti munkagépek.
Halálos vonatgázolás történt Hatvannál
Belföld
Ezért hosszabb menetidőre kell számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc és Eger vonalon - közölte a Mávinform hétfő reggel a Facebook-oldalán az MTI szerint.
Blikk: Nem minden Shell-kút nyit ki hétfőn
GazdaságBelföldMiskolc
A kormány múlt héten jelentette be, hogy ezentúl a külföldi autók nagy része nem tankolhat majd kedvezményesen Magyarországon.