Ugrás a tartalomra

Belföld

"Nem egy rosszabb világot hagyni magam mögött" – Haumann Péterre emlékezünk
KultúraBelföld
A Kossuth-díjas művész 2012-ben a Miskolci Nemzeti Színház Az ügynök halála című előadásában alakította Willy Loman örök figuráját. Korábbi interjúnkkal búcsúzunk tőle. 
Igazi nyári idővel érkezik a naptári nyár
Belföld
Már hétfőn is jobb lesz az idő a vasárnapinál, szerdától viszont akár 30 foknál is melegebb lehet napközben, sőt jövő vasárnap már 35 fokra is van kilátás.
Új elnöke van a Momentumnak
MiskolcBelföld
Gelencsér Ferenc Donáth Annát váltja a poszton.
Kevesebb lesz idén a hazai dinnye
Belföld
A szakemberek szerint a termelők azért még így is ki tudják majd elégíteni a belföldi fogyasztási igényeket.
Meghalt Haumann Péter
Belföld
Nyolcvanegy éves korában meghalt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze.
Új márka jelenik meg a hazai benzinkút-piacon
GazdaságBelföld
A lengyel Orlen kutak jönnek, a Lukoil márkanév megy, ezzel egy több mint két éve húzódó összeolvadási folyamat zárul le, ami a lengyel Orlen és Lotosz hálózatok mellett a magyar MOL-t is érinti.
Drámaian romlik a közlekedési morál - májusig már negyvenhárom vasúti átjárós baleset történt
Belföld
Idén már többen vesztették életüket vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben.
Tűzmegelőzési programot indít a Magyar Tűzoltó Szövetség
Belföld
Országos tűzmegelőzési kampányt indít a Magyar Tűzoltó Szövetség, a Füstmentes.hu és a MABISZ együttműködésével - közölte a szövetség szombaton az MTI-vel.
Június végéig hétvégenként is folytatódik a járvány alatt lejárt okmányok cseréje
Belföld
Szombaton és vasárnap is meg lehet újítani a veszélyhelyezt idején lejárt okmányokat a kormányablakokban június 30-áig.
Hidegfront érkezik, de térségünkben szombaton még marad a napos idő
Belföld
Hideg ugyan ma még nem lesz, de az elmúlt napkhoz képest mérséklődik a nappali felmelegedés. Ráadásul a hidegront megviselheti az arra érzékenyeket. 
Kormányinfó: magyar benzinkútra magyar autót!
GazdaságBelföld
Az újonnan megalakult kormány első hivatalos Kormányinfóján a bejelentett különadó részleteit, jelentős megszorításokat és egyéb intézkedéseket ismertettek. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy csak magyar rendszámú autóval lehet Magyarországon hatósági ár szerint tankolni.
Elhunyt a Cinefest korábbi életműdíjasa, Gyarmathy Lívia
KultúraBelföld
Kilencvenéves korában elhunyt Gyarmathy Lívia Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes és kiváló művész, a magyar mozgókép mestere, aki 2008-ban életműdíjat kapott a Cinefesten.
Katasztrófavédelem: mintegy 240 tűzoltói beavatkozásra volt szükség a vihar miatt országszerte
KörnyezetBelföld
A legtöbb munkát Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében adta a viharos időjárás a tűzoltóknak.
Különadót vet ki a kormány az extraprofitot termelőkre
GazdaságBelföld
A kormányülés után Facebookon tett bejelentést Orbán Viktor a döntésekről.
Második lett az Év erdésze országos versenyen az Északerdő munkatársa
KörnyezetBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Lillafüredi Erdészet kerületvezető erdésze április végén az Északerdő Zrt. házi válogatóversenyét megnyerve jutott el az országos döntőre. Tavaly egyébként a harmadik helyen végzett az Év erdésze versenyen.
Országszerte gyűjtik az iskolatáskákat rászoruló gyerekeknek
MiskolcOktatásBelföld
Idén is május 23. és június 23. között gyűjtik a használt iskolatáskákat az ország minden általános iskolájában a rászoruló gyerekek megsegítésére.
Változékony idő várható a héten
KörnyezetBelföld
Napsütésre, záporokra, zivatarokra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétvégén is intézhető a lejárt személyi okmányok cseréje
Belföld
Rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára a kormányhivatalok honlapjára vasárnap feltöltött videójában.
Elsőfokú riasztást adtak ki zivatarveszély miatt megyénkre
KörnyezetBelföld
Az érintett területeken a következő órákban olyan intenzív zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket jelentős mennyiségű csapadék, illetve viharos szél kísérhet.
Ifjúsági és U23-as vb-ezüstérmes kenus tragédiája
Belföld
Csanki Márk szegedi kenus hunyt el abban az autóbalesetben, amely péntek este történt az M5-ös autópályán Inárcs térségében.