Belföld

Ismét drágul a lottó
Szeptembertől változik az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára, továbbá a Joker alapdíja is – írja honlapján a Szerencsejááték Zrt.

Velünk a Város: Tiltakozunk a vonalbezárások ellen
A Velünk a Város frakció keddi sajtótájékoztató rendezvényén fejezte ki tiltakozását a vasúti vonalbezárások ellen, különösen a Miskolcot érintő mellékvonal leállítását illetően. Az intézkedés több száz ember munkába járását nehezíti meg, és Miskolcot is hátrányosan érinti.

Lassan nő az eladók árváltoztatási hajlandósága az ingatlanpiacon
A legalább három hónapja feladott ingatlanhirdetéseknél már megfigyelhető árcsökkentés; Budapesten nagyobb az esély arra, hogy a hirdetők lefaragnak áraikból, míg vidéken inkább tartják magukat az eladók eredeti elképzelésükhöz - közölte saját adatai alapján az otpotthon.hu kedden.

A Spicces füge respektus lett idén Magyarország tortája
A szigetszentmiklósi Levendula és Kert cukrászda cukrásza, Lakatos Pál Spicces füge respektus nevű, aszús-fügés-mézes kreációja nyerte el idén a Magyarország tortája címet, Magyarország cukormentes tortája pedig a makói Papp cukrászda cukrásza, Lawal-Papp Zsófia Kikelet elnevezésű fekete teás-levendulás alkotása lett - jelentették be hétfőn az Országházban tartott díjátadón, ahol az idei Szent István-napi kenyeret is bemutatták.

9 százalékkal nőtt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagos díja
Több mint 51 ezer forint volt az autók éves kötelező felelősségbiztosítási átlagdíja az idei első félévben, ami 9 százalékos emelkedés a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Netrisk.hu kedden, saját adatai alapján.

Baleset az M5-ösön: egy gyermek meghalt
Egy gyermek meghalt, öten megsérültek, amikor lesodródott az útról és árokba hajtott egy migránsokat szállító személyautó az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, Lajosmizse térségében kedd reggel - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

Mintegy 650 ezer forintra emelkedik a SZÉP-kártya kedvezményes kerete augusztustól
Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása indul el, hanem a SZÉP-kártya kedvezményes kerete is változik.

Alig egy hét alatt közel 30 forinttal drágul a benzin
Múlt pénteken már volt egy emelés, szerdán egy újabb érkezik.

Több marad a pénztárcában? - augusztus 1-től 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke
A kormány folytatja az inflációcsökkentő intézkedéseket. Augusztus 1-jétől 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke és bővül az akciózásra kijelölt élelmiszerek köre is - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Javában tart az aratás
Péter-Pál napján kezdődött és már javában tart az aratás a borsodi földeken. Az őszi árpa és a repce már a magtárakban, csakúgy, mint a búza több mint hatvan százaléka.

Balatoni strandbelépő-körkép: hatszáz forint a belépő szint a belépők terén
A legdrágább balatoni strandbelépő mellett furcsa módon a legolcsóbbat is Tihanyban adják. A legdrágábbért 10 ezer, a legolcsóbbért 600 forintot kérnek.

A szárazság miatt gyakoribbak az erdőtüzek
A rodoszi tüzet még az űrből is lehet látni a műholdfelvételek tanúsága szerint. De nem csak a mediterrán vidékeken jelentenek veszélyt a gyorsan terjedő lángok.

Érthetetlenül magas gázszámlát kaphattak az átalánydíjasok
Augusztus 1-jén indul az új lakossági rezsiév, de még nem tudni, hogyan is fogják számolni a gáz és az áram árát. Közben országszerte érthetetlenül magas gázszámlákat kaptak átalánydíjas fogyasztók.

Debrecené a lottó ötös, Miskolcnak nem osztottak lapot
Egy júliusi kormánydöntés értelmében újabb 112 milliárd forint fejlesztési forrást kap Debrecen – jelentette be Papp László debreceni polgármester.

Elsőbálozók lettek a balatonfüredi Anna-bál szépei
Dévényi Alízt választották a 198. Anna-bál szépének szombat éjjel. Az első udvarhölgy Szilassy Laura, a második udvarhölgy pedig Csenke Anna lett.

DK: vízdíjemelés helyett több pénzt kell adni a vízszolgáltatás fenntartására
A vízdíj emelése helyett több pénzt kell adni a közműcégeknek a vízszolgáltatás fenntartására, mert az orbáni infláció miatt a magyar családok már nem viselnek el egy újabb rezsiemelést - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) energia- és rezsiügyi árnyékminisztere szombati online sajtótájékoztatóján.

Folytatódik a kellemes nyári idő
A hőmérő higanyszála vasárnap is harminc fok felé kúszik, a szél pedig maximum az esetlegesen kialakuló zivatarok közelében erősödhet meg.

Ha Miskolcra jössz, több napra tervezz!
Aki azt mondja, hogy a Diósgyőri váron, az Avasi kilátón és az Ellipsumon kívül nincs ma Miskolcon látnivaló, az vagy nem ismeri a várost, vagy nem szereti.

Jön a szén-dioxid-adó, vannak, akik nem örülnek
Reagáltak a kormány által július 17-én bejelentett szén-dioxid-adóra az építőanyag-gyártókat tömörítő szövetségek. Ami közös a véleményekben: pénzügyileg nem kigazdálkodható a jelen gazdasági környezetben, emellett jogi szempontból is aggályos.