Ugrás a tartalomra

Belföld

Megugrott a használtautó-adásvételek száma
Belföld
Az év eleje óta folyamatosan emelkedik, júliusban óriásit nőtt a használtautó-adásvételek száma, ami a már több hónapja tartó árcsökkenésnek is köszönhető – közölte a hasznaltauto.hu az MTI-vel.
A gyalogosokat is érinti a KRESZ-módosítás
Belföld
Az új KRESZ-ben pontosan definiálják majd a gyalogos fogalmát. Várhatóan azzal kapcsolatban is módosításokat vezetnek be, hogy a gyalogosoknak mikor jár elsőbbség.
Iskolakezdéstől jelentősen módosul a menetrend a Budapest-Miskolc fővonalon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A MÁV szeptember 2-tól két ütemben felújítja a vasúti pályát a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti – mintegy 27 kilométer hosszú – szakaszon, emiatt a tanítási időszak kezdetétől december 4-ig jelentősen módosulni fog a távolsági – InterCity, InterRégió és nemzetközi – vonatok közlekedési rendje a Budapest–Miskolc fővonalon.
Minap-indító (2024.08.21.) – időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform, horoszkóp
BelföldMiskolc
Szerdán hidegfront érkezik, csütörtökre átmenetileg a délkeleti, keleti tájakon is mérséklődik, sőt a legtöbb helyen meg is szűnik a hőség.
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
MiskolcBelföld
Az államalapítás ünnepén a látványos tűzijáték, fényfestés és drónshow mellett számtalan gasztronómia és kulturális esemény, továbbá koncertek várják az érdeklődőket Budapesten - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Mutatjuk, milyen időjárás lesz augusztus 20-án
MiskolcBelföld
A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható kedden, augusztus 20-án, nagyobb eséllyel és számban az ország északnyugati felén alakulhatnak ki akár több hullámban is záporok, zivatarok a délutáni, esti órában – derül ki a HungaroMet Zrt. hétfő délutáni videójából.
Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából – a miskolci kötődésű díjazottak
KultúraMiskolcEgészségOktatásBelföld
Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Zsigó Róberttel és Závogyán Magdolnával, a tárca államtitkáraival múlt pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.
Hivatalos: megvan az új református püspök
EgyházBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Barna Sándort választották meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület új püspökének a Magyarországi Református Egyház választási szabályai szerint – írta meg a tirek.hu.
Elindult a horgászapplikáció
Belföld
Az app révén nagymértékben egyszerűsödik a területi horgászjegyek online vásárlása, és az ellenőrzés is jóval egyszerűbbé vált.
Mészöly Annát választották a legjobb színésznőnek Locarnoban
KultúraBelföldMiskolc
Három díjat nyert a Fekete pont a Locarnói Filmfesztiválon. Mészöly Anna, a Miskolci Nemzeti Színház művésze főszerepet játszik Szimler Bálint filmjében.
Ezüstéremmel tért haza Molnár István Ádám földesista diák a diákolimpiáról
OktatásBelföldMiskolc
Három ezüstérem és egy összesített harmadik helyezés: ez a magyar csapatok mérlege az idén először megrendezett Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpia (IOAI) után közölte közösségi oldalán a Neumann Társaság.
Minap-indító (2024.08.16.) – időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform, horoszkóp
BelföldMiskolc
Az északkeleti és nyugati megyéket leszámítva nagy területen 27 fok feletti, a Dél-Alföldön, illetve a Dunántúl délkeleti területein 29 fok körüli napi középhőmérséklet valószínűsíthető.
Mák és ribizli ízegyensúlyban  
BelföldMiskolc
A mák ebben az esetben nem a Magyar Államkincstár rövidítése, bár igazi nemzeti érték lett az idei évben az ország tortája.
akkor és most egyetem főépület
A tudáson alapuló innovációért és a vállalkozóvá válás ösztönzéséért kötöttek együttműködést
OktatásGazdaságBelföldMiskolc
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Miskolci Egyetemmel.
Elgázolt a vonat egy embert Tiszafürednél
BalesetBelföld
Elgázolt egy embert a vonat Tiszafürednél, emiatt késnek a vonatok a Tiszafüred-Füzesabony szakaszon - közölte a Mávinform csütörtökön a Facebook-oldalán.
Augusztus 20. - Több kocsival járnak az IC-vonatok az ünnepi hétvégén
Belföld
A péntektől jövő szerdáig tartó hosszú hétvégén a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek, míg az augusztus 20-i fővárosi tűzijáték után az elővárosi esti vonatok hosszabb szerelvényekkel és KISS emeletes motorvonatokkal indulnak a budapesti pályaudvarokról - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön.
Életbe lépett a harmadfokú hőségriasztás
BelföldMiskolc
Szerdától vasárnapig harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe. Fokozott odafigyelést igényelnek a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők, emellett ügyelni kell a házi kedvencekre is – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Ismét osztanak vizet a vasútállomásokon, a pályaudvarokon és az autóbusz-állomásokon
BelföldMiskolc
A harmadfokú hőségriasztás bevezetésére tekintettel augusztus 14-től augusztus 18-ig a MÁV-VOLÁN-csoport utasai számára díjmentesen vizet biztosít – tájékoztatta szerkesztőségünket a társaság.
Minap-indító (2024.08.14.) – időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform, horoszkóp
BelföldMiskolc
A korábbiakhoz képest még nagyobb területen alakul huszonhét fok körül, vagy a fölött a napi középhőmérséklet. huszonöt fokos átlagérték leginkább a Nyírségben, Borsodban fordulhat elő, míg a Dél-Alföldön, illetve a Dunántúl délkeleti részén a napi középhőmérséklet akár több helyen is elérheti, meghaladhatja a huszonkilenc fokot.