Ugrás a tartalomra

Többszörös meteorológiai riasztás van érvényben vármegyénkben

Létrehozva
Az északias szelet zivatarok környezetében erős, viharos szélrohamok kísérhetik. Akár 40 Celsius fokig felkúszhat a hőmérő higanyszála.
Kép
Képünk illusztráció

Időjárás

Reggelig az északi megyékben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és záporokra, zivatarokra is számítani kell. Ezek megszűntét követően napközben a változó felhőzet mellett általában többórás, jellemzően szűrt napsütés valószínű, és az ország döntő részén csak kis valószínűséggel fordulhat elő csapadék - írja honlapján a HungaroMet. 

Inkább csak a nyugati, északnyugati határ közelében lehetnek konvektív csapadékgócok, estétől azonban egyre több helyen van esély zápor, zivatar kialakulására, néhol heves zivatar is lehet jégesővel. Az északias szelet zivatarok környezetében erős, viharos, akár erősen viharos szélrohamok kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 40 fok között alakul - nyugaton, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb, míg délkeleten a legmagasabb értékeket. Késő estére 20 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet - fejtik ki. 

Akár károkat okozó zivatarok miatt másodfokú, azaz narancs, valamint magas középhőmérséklet és felhőszakadás miatt elsőfokú, vagyis sárga riasztást vezettek be szombat éjfélig Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - tudtuk meg a meteorológiai szolgáltató hírportáljáról. 

Levegőminőség

Miskolcon és környékén szombat reggel mindenhol jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. 

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.