Ugrás a tartalomra

Árokba hajtott egy autó Harsány közelében

Létrehozva
Árokba borult egy személyautó a 2515-ös úton, a kisgyőri elágazásnál. A mentők is a helyszínre siettek.
Kép
baleset_3_as_fout_260105_lj.jpg
Képünk illusztráció

Szerencséje volt autó utasainak, hiszen a személygépkocsi a saját kerekein állt meg, miután a 2515-ös úton, Harsány közelében az árokba borult. A járműben hárman utaztak, ki tudtak szállni, jelenleg a mentők vizsgálják őket. A miskolci hivatásos tűzoltók vonultak ki a balesethez, amelynek helyszínén forgalomkorlátozás lehet - tudtuk meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság VÉSZ alkalmazásából. 

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.