Ugrás a tartalomra

Záporok, zivatarok és megélénkülő szél várható szerdán

Létrehozva
Északnyugat felől csökken a felhőzet, de a záporok, zivatarok is valószínűek.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Időjárás

Északnyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így ma sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, utóbbiakból a keleti tájakon több képződhet. Elszórtan valószínűek záporok, főleg a déli óráktól zivatarok, melyekre elsősorban a keleti, északkeleti harmadban, valamint a nyugati és déli határvidéken lehet számítani, másutt kicsi a csapadék esélye. Este fokozatosan megszűnnek a konvektív csapadékgócok. Az északnyugatira forduló szél napközben többfelé megélénkül, zivatarokat azonban erős, esetleg viharos széllökés is kísérheti. Estére mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25 és 30 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő - írja honlapján a HugaroMet. 

Levegőminőség

Miskolcon és környékén a PM Monitoring Hálózat mérései alapján mindenhol jó a levegő minősége szerda reggel, Pereces déli részén pedig megfelelő. 

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.