Ugrás a tartalomra

Több, mint 140 ezer kilogramm fémet és veszélyes hulladékot gyűjtött

Létrehozva
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki több mint 140 000 kilogram fém- és veszélyes hulladékot gyűjtött össze engedély nélkül és értékesítette azt.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A megállapított tényállás szerint 2024. június 25-én a 26-os számú főút utáni útszakaszonellenőrzés alá vonták a vádlott által vezetett gépjárművet, melynek során a pénzügyőrök megállapították, hogy - engedély nélkül - fémhulladékot szállított abból a célból, hogy azt értékesítse. Azt is feltárták továbbá, hogy a terhelt az engedély nélkül végzett hulladékgyűjtési tevékenysége során, 2019. júniusa és 2024. júniusa között összesen 738 alkalommal több mint 140 ezer kilogramm vegyes fémhulladékot gyűjtött össze, illetve értékesített, melyből több mint 8000 kg veszélyes hulladék, akkumulátor volt - tájékoztatta szerkesztőségünket közleményben a Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya. 

A bíróság a vádlottat folytatólagosan veszélyes és különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette és a korábban folytatólagosan felbújtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt a kiszabott próbára bocsátást megszüntetve – halmazati büntetésként - 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte - részletezték. 

Enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor a cselekmény elszaporodottsága, és az, hogy próbára bocsátás hatálya alatt követte el a cselekményt - tették hozzá. 

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.