50 évvel később, egészen pontosan 1960. június 23-án, csendben, mindenféle miskolci híradás nélkül temették el az idézett sorok íróját. Bár erről legkevésbé az elhunyt tehetett, hiszen ha áttekintjük Sassy Csaba életútját, láthatjuk, hogy széles körű tevékenységei egyazon téma, szűkebb pátriája köré összpontosultak.
Sassy Csaba 1884. január 26-án született Miskolcon. Édesapja, Sassy Árpád újságíróként, míg testvére, Attila „Aiglon” művésznéven festőként alkotott. A helyi református gimnáziumban tanuló Csaba minden bizonnyal édesapja hatására lett még az érettségi letétele előtt a helyi napilap, az Ellenzék munkatársa, elindítva ezzel újságírói karrierjét.
A tapasztalatszerzés vezérelhette, amikor 1905-ben a Budapest című fővárosi magazin, majd 2 évvel később az Arad és környéke újságírója lett. Ezt követően tért vissza az Ellenzékhez, ahol humoros írásaival, verseivel hamar a miskolciak szívébe lopta magát. Ekkoriban lett élharcosa az Avas ügyének. Publicisztikáiban, verseiben folyvást a domb felvirágoztatásával foglalatoskodott. Ebben az időszakban ugyanis rendre előkerült az Avas, mint a város központi helyén lévő, mégis kihasználatlan természeti kincsének rendezési terve, amelyre számos ötlet született. A domb népszerű kirándulóhellyé avanzsálásához rendszerint felmerült egy sikló vagy libegő építése, amely a dombtető könnyebb megközelítését szolgálta volna. Hogy némi képet kapjunk Sassy írói stílusáról, álljon itt egy versrészlet, amelyet olvasói levélnek álcázva írt az Ellenzék hasábjaira: „Szerkesztő ur! Hát lesz-e sikló? / S mikor lesz sikló, hogyha lesz? / Megépül-e mostan? Vagy őszszel? / Életkérdésem nékem ez. / Lesz-e sikló? Mikor lesz sikló? / Ugy várom már a siklovat… / Mert addig az energiámból / Pocsékká megy sok kilowatt…”
Az Avas fejlesztése, szépítése – akárcsak manapság – a 20. század első évtizedeinek egyik legfontosabb ügye volt a lakosság körében. Emiatt a városatyák külön bizottságokat hoztak létre, hogy – mérlegelve a különböző ötletek megvalósításának realitását – rendezési tervekkel álljanak elő. A mindenkori „Avasrendező bizottságok” terveinek központi eleme volt egy kilátótorony építése (ekkor már elbontották a II. Rákóczi Ferenc tiszteletére ideiglenesen emelt tornyot) egészen annak 1934-es elkészültéig. Érdekesség, hogy a különböző okok miatt meg nem valósult kilátótervek között volt azé a Lux Kálmáné, akinek a legnagyobb munkái közé tartozott a lillafüredi Palotaszálló, de ugyanebben az évben (1914) tervezett az Avasra kilátót Hajós Alfréd is. Sajnálatos, hogy ezen kilátók látványtervei ma már nem fellelhetőek. Ám az ezt követő években is voltak ma már merésznek tűnő tervek, mint például egy, a budapesti Halászbástyához hasonlító emlékmű építése a domb északi ormának kiképzésével, vagy éppen egy közlekedési alagút létrehozása, amely a belvárost kötötte volna össze az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Miskolctapolcával. Ebben az alagútban sínautóbusz közlekedett volna 5 (!) perces menetidővel.
Az Avas mellett Sassy minden olyan nemes ügy szószólója volt, amely Miskolc és környékének fejlődését szolgálta. Így lett többek között felelős szerkesztője a Tapolcai Fürdőújságnak, szintén publikált annak lillafüredi „testvérlapjába”, így a mindig jól értesült újságíró ismert és elismert közéleti személyisége lett városunknak. Azonban miskolci karrierjét kettévágta a „Nagy Háború”. A 10-es honvéd gyalogezred katonájaként 1916 áprilisában került a galíciai frontra, ahonnan folyamatosan tudósította lapját az eseményekről. Kisvártatva létrehozta az ezred lapját is, a 10-es honvéd című tábori újságot. Ettől kezdve munkásságának középpontjába került a háború és bajtársainak jelene, jövője. A frontról írt verseit, annak részleteit képeslapokon sokszorosították, az ebből származó bevételek pedig az ezred hadiözvegy- és árvaalapját gazdagították. Ekkor jelent meg két, háborús tematikájú verseskötete is, a Dalok a táborból és a Frontról frontra. A háborúról írt kétkötetes naplója (Hét ország frontján), valamint az 1939-es ezrednapra megjelent A volt m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezred világháborús emlékalbuma a mai napig fontos hely- és hadtörténeti forrása a kutatóknak. Előbbiből tudhattuk meg például azt, hogyan telt a honvédek karácsonya a háborúban, vagy éppen annak a 35 hősi halált halt „tízesnek” a nevét, akiket az Úz-völgyi temetőben temettek el.
A két világháború közötti években Sassy a Lévay József Közművelődési Egyesület főtitkára és Zeneszerző Szövetség helyi megbízottja lett. A sokoldalú író, költő hathatós közbenjárásának köszönhető, hogy a Nyugat írógárdája Miskolcra is több ízben eljutott. Az általa írott (bor)dalok megzenésített változata ekkor már slágere lett az avasi pincéknek, ezek java részét barátja és harcostársa, Thurzó Nagy László dallamosította.
Majd jött az újabb világégés, melynek utolsó évében a nyilasok máig nem ismert indokok miatt néhány hétre börtönbe zárták, majd 1952-ben „reakciósként” megbélyegezve a Hortobágyra toloncolták úgy, hogy röviddel előtte súlyos agyvérzést kapott. 1953-ban végül egy pécsi szeretetotthonba szállították, ott is hunyt el 7 évvel később. A mindig jó kedélyű, ízig-vérig lokálpatrióta Sassy Csaba halálhíréről egy Baranya megyei napilap, a Dunántúli Napló utolsó oldalán megjelent anyakönyvi hírek halálozási névsorából értesülhettek az olvasók. Pécsett temették el, így nem valósult meg az Avas poétájának is nevezett Sassy azon kívánsága, hogy a Latabárok sírboltjára kiülve hallgassa a dalt. A dalt, amely akár az ő költeménye is lehetett.
