Ugrás a tartalomra

Az Avason és Hejőcsabán folytatódik a héten a LED-osztás 

Létrehozva
A Gondoskodó Miskolc program keretében meghirdetett LED-cserében múlt héten kezdődött el az égők kiosztása. A napokban az Avason, a hét második felében pedig Hejőcsabán folytatódik a LED-ek kiosztása.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Mint arról korábban beszámoltunk, azok, akik regisztráltak, ingyenesen jutnak az energiatakarékos fényforrásokhoz, amelyekkel egy család éves szinten akár 50 ezer forintot is spórolhat az áramszámlán. A programot az energiaárak drasztikus emelkedése miatt hirdette meg az önkormányzat a CYEB nevű cég együttműködésével, hogy ezzel is segítse a miskolciakat. Október elejéig jelentkezhettek rá a városlakók, akik közül több mint 6 ezren éltek a lehetőséggel.

A Gondoskodó Miskolc program keretében közel hetvenezer energiatakarékos izzót osztanak ki a következő hetekben városszerte. A múlt héten a görömbölyiek mellett a perecesi és a vasgyári átvételi helyszínekre regisztrált miskolciak vehették át elsőként a LED-izzókat. A napokban az Avason, a hét második felében Hejőcsabán osztják ki az égőket, a következő hetekben pedig a belvárosi, a martinkertvárosi, a lyukói és a diósgyőri átvételi pontokra regisztráltak juthatnak így fényforrásokhoz.

Kép

- Városszerte több mint hatezren jelentkeztek a LED-izzókért. Nem számítottunk ekkora érdeklődésre, vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy a programot tovább tudjuk folytatni – fogalmazott Szilágyi Szabolcs. - A jelenlegi energiaárak mellett nagyon fontos az, hogy csökkenteni tudjuk a fogyasztásunkat, hangsúlyozta Miskolc 6. számú választókerületének önkormányzati képviselője.
 

Kép


Az Avason hétfőtől vehették át az égőket azok, akik regisztráltak. 
- A városrészben több mint hatszázan jelentkeztek a programra, ők a napokban összesen több mint 5000 égőt vehetnek át az Avasi Területi Szolgáltatási Központban – tájékoztatta lapunkat Szarka Dénes, a Velünk a Város politikusa, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője. Hozzátette, a LED-osztás szerdán még folytatódik az Avason: a Területi Szolgáltatási Központban 8:00-18:00 óra között lehet átvenni az égőket.  Csütörtökön Hejőcsabán, a Gárdonyi Géza Művelődési Házban (Sütő János u. 42.) 8:00-16:00 között lehet átvenni a LED-izzókat, pénteken pedig 8:00-12:00 között. 

Kép

Ha valaki más nevében venné át az izzókat, annak szüksége lesz egy, két tanú aláírásával hitelesített meghatalmazásra is. Ilyen dokumentumot az átvételi helyszíneken is be lehet szerezni. Fontos, hogy ha valaki más nevében jár el, annak is hoznia kell magával a személyi okmányát és a felhasználó, vagyis a megbízó egyik áramszámláját.

Kérnek mindenkit, hogy az átvétel során az izzók átvételi elismervényén szereplő darabszámot a helyszínen ellenőrizzék, mert utólagos reklamációra nem lesz módjuk.

Fontos információ, hogy az átvétel zökkenőmentes lebonyolításához a következő dokumentumokat kell magukkal vinni az érintetteknek:
- személyi igazolvány
- lakcímkártya
- egy, a regisztrációkor megadott felhasználási helyre szóló áramszámla.

Aki valamilyen okból nem tudja átvenni a LED égőket, annak sem kell aggódnia, mert egy később meghirdetett időpontban még hozzájuthat a Polgármesteri Hivatal Miskolc, Városház tér 8. szám alatti ügyfélszolgálatán.

Ez is érdekelhet

Ez a cuki gombóc a hónap állata a Miskolci Állatkertben
MiskolcVilágSzabadidőKörnyezet
Wilsont nagyon szeretik a látogatók.
Megtartották a leendő vakvezető kutya tanoncok „keresztelőjét”
MiskolcSzabadidő
Orka, Oberon és Ónix – különleges neveket kaptak a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykei. A kilenc kiskutya nevét Feta, az alapítvány terápiás kutyája húzta ki.
A régió legjobb fiatal zenészei Miskolcon mérik össze tudásukat
MiskolcOktatásKultúra
Két napon át tartják a régió egyik legjelentősebb zenei megmérettetését: a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium március 18-19-én negyedik alkalommal rendezi meg Regionális Fafúvós Versenyét.
Nagy fába vágják a fejszéjüket a segítők a Tetemváron és a Bábonyibércen
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Elindult az „Együtt a Tetemvár - Bábonyibérc városrészekért!” elnevezésű TOP Pluszos projekt megvalósítása Miskolcon, amelyben három éven át segítik majd az itt élőket.