Ugrás a tartalomra

Franciaországban megnyílt az első autós oltóhely

Létrehozva
Megnyílt Franciaországban kedden a koronavírus elleni első autós oltóhely: a déli Montpellier egyik elővárosban az előzetes bejelentkezés alapján érkező autósoknak az oltás idejére sem kell kiszállniuk a gépkocsijukból.

A Saint-Jean-de-Védas településen kialakított központban naponta száz embert tudnak beoltani.
"Az ötletgazda a helyi Saint-Jean klinika, amely a prefektúrának és a regionális egészségügyi hatóságnak néhány héttel ezelőtt javasolta a kísérlet elindítását" - mondta Alexandre Pascal, az egészségügyi hatóság részéről az AFP hírügynökségnek. Hozzátette, hogy az újfajta lehetőséget egyelőre kiegészítésnek tekintik a klinikán januárban megnyitott hagyományos nagy oltóközpont mellett, s a lehetőségei is "szerények".

"Minden jó szándéknak örülünk, és meglátjuk, hogy lesz-e igény erre a megoldásra" - hangsúlyozta az illetékes.
A magánklinika tavaly költözött ki Montpellier belvárosából a szomszédos településre, ahol az A9-es autópálya mentén egy parkolóval is rendelkezik. Itt alakították ki az autós oltóhelyet.

"Megjelentek a Covid miatt a nozokomiális fertőzések, ezért megnyugtató lehet a honfitársainknak, ha nem kell bejönniük az intézménybe" - mondta Lamine Gharbi, a klinikát üzemeltető Cap Santé magánkórházi cégcsoport elnöke.
Az oltásra előzetesen regisztrált autósok a hagyományos oltóközpontokban megszokott eljárást követnek: a parkolóba érkezésük után az illetékesek ellenőrzik a személyazonosságukat, majd ki kell tölteniük egy kérdőívet, ha szükséges, orvossal konzultálnak, majd egy orvos vagy egy ápoló beadja nekik az oltást.

"A nagy különbség, hogy az emberek mindezt a gépkocsijukban csinálják végig" - mondta Alexandre Pascal.  
A prioritást élvező foglalkozási ágakban dolgozókon kívül a legalább 18 éves krónikus betegek és minden legalább 55 éves kérheti az oltást.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint kedd estig a teljes lakosság 17, a felnőtt lakosság 21,6 százaléka, azaz több mint 11,3 millió francia kapta meg az első vakcinadózist, és 4 millióan, a teljes lakosság 6, a felnőtt lakosság 7,7 százaléka mindkét adagot.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.