Ugrás a tartalomra

Kicserélt DVTK, győztes csapatra

Létrehozva
Hazai meccset játszott szombaton a DVTK. A listavezető Paksi FC-t látta vendégül a DVTK.
Kép
DVTK Paks Osztie Tibor
DVTK - Paks. Fotó: Osztie Tibor

A labdarúgó NB I 11. fordulójában szombaton este DVTK – Paksi FC mérkőzést rendeztek. A Diósgyőr kezdője nyolc helyen változott a múlt heti, ETO FC Győr elleni, 3-1-es vereség után. Gera Dániel, Kecskés Ákos, Tamás Márk, Demeter Milán, Alexander Vallejo, Aboubakar Keita, Sajbán Máté és Jurek Gábor csak a kispadra került. Mindössze Karlo Sentic, Elton Acolatse és Mucsányi Márk maradt meg hírmondónak a Paksi FC elleni mérkőzésre.

A meccskeretből öten maradtak ki, Bánhegyi Bogdán, Komlósi Bence, Ante Roguljic, Babós Levente és Babos Bence.

DVTK: kevés helyzet

A 4. percben Vécsei Bálint lövését ütötte szögletre a hazai kapus. Az első igazán nagy helyzet is a vendégek előtt adódott, egy kontra végén Hahn János adott jól középre, Tóth Barnát megelőzte Karlo Sentic, róla a labda a paksi támadóra pattant, onnan pedig az alapvonalon túlra. 

A 24. percben Yohan Croizet adott remek labdát Elton Acaolatsének, aki 16 méterről csak centikkel csavarta a jobb kapufa mellé a labdát.

A válasz pár másodperccel később érkezett, Gyurkits Gergő távoli bombáját mentette szögletre a DVTK kapusa. Nem sokkal később Tóth Barna közeli lövését hárította Karlo Sentic. Aztán Gyurkits Gergő távoliját, majd a kipattanó után Tóth Barna ismétlését.

A 42. percben Anderson Esitinek a kapu középre tartó lövését fogta meg könnyedén Kovácsik Ádám.

Kép
DVTK Paks Osztie Tibor

Hazai gólok

A második félidő elején Osváth Attila megpattanó lövését követően mentett nagyot Karlo Sentic, majd nem sokkal ezután Hahn János fejelt a jobb kapufa mellé.

Az 53. percben az előre lopakodó Szakos Bence lőtt a kapu fölé, aztán pedig Elton Acolatse a rövid alsó sarok mellé.

Az 56. minutában gólt szerzett a Diósgyőr, Yohan Croizet lövésre lendülő lába elől eltolták a labdát a paksiak, a játékszer Ivan Saponjic elé csorgott, aki 17 méterről, középről, a bal alsó sarokba bombázott (1-0). 

A folytatásban Osváth Attila küldte a kapu fölé a labdát, majd jobbára a cserékről szólt a meccs, igazán komoly helyzete egyik csapatnak sem nagyon volt. 

Egészen a hajráig. Egy hazai kontra végén Elton Acolatse nyargalt végig a pályán,, a saját térfelérőél indulva, és lőtte a kapuba a 88. percben a Diósgyőr második gólját (2-0). Igaz, hogy a 92. percben szépítettek a paksiak, Papp Kristóf révén (2-1), de ennek már nem volt jelentősége. A Diósgyőr meglepetésre legyőzte a listavezetőt, megszakította öt mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát, begyűjtötte az évad első hazai sikerét, és elvette a Paks veretlenségét.

DVTK – Paksi FC 2-1 (0-0)
Diósgyőr, 4001 néző. V.: Berke (Tóth II. V., Szert).
DVTK: Sentic – Szakos, Szatmári, Bárdos, Bokros – Esiti, Holdampf – Acolatse, Croizet, Mucsányi Márk – Saponjic. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic. 
Paksi FC: Kovácsik – Osváth, Papp K., Kinyik, Vécsei, Zeke – Horváth K., Windecker, Gyurkits – Hahn, Tóth B. Vezetőedző: Bognár György.
Csere: Horváth K. helyett Pető a 64., Tóth B. helyett Böde a 64., Mucsányi Márk helyett Jurek a 66., Windecker helyett Haraszti a 78., Gyurkits helyett Szekszárdi a 78., Croizet helyett Keita a 80., Hahn helyett Galambos a 84., Saponjic helyett Sajbán a 87., Szakos helyett Demeter M. a 87. percben.
Sárga lap: Mucsányi Márk az 51., Acolatse a 67., Gyurkits a 74., Sentic a 92. percben.
Gólszerző: Saponjic (1-0) az 56., Acolatse (2-0) a 88., Papp K. (2-1) a 92. percben.
Preview Image
DVTK - Paks. Osztie Tibor képei.

Címkék

Ez is érdekelhet

Egri Klaudia (piros-fehérben) jól játszott. Fotó: magánarchívum
Három szettben győztek
SportMiskolc
A diósgyőri piros-fehérek női röplabdázói szombathelyi riválisukat fogadták saját arénájukban és játszmaveszteség nélkül diadalmaskodtak szombaton este.
A diósgyőriek alárendelt szerepet játszottak a kiváló hajdúságiakkal szemben. Fotó: magánarchívum
A debreceniek nem kegyelmeztek
SportMiskolc
Férfi kézilabda NB I/B, 8. forduló.
A miskolciak helytálltak a veretlen fővárosiaknál. Fotó: magánarchívum
Három gólos vereséget szenvedtek a pólósok
SportMiskolc
E.ON férfi vízilabda OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 4. forduló.
foci
Ikszeltek a miskolci vasutasok
SportMiskolc
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 12. forduló.