Ugrás a tartalomra

A hegyek megkövetelik a tiszteletet a nyári túrázóktól

Létrehozva
Nagyobb rugalmasság és körültekintőbb felkészülés szükséges a nyári túrák előkészítéséhez.
Kép
A Bélkő nem biztos, hogy a legjobb választás kánikulában / Fotók: Detzky Anna

A környező hegységek minden évszakban más arcukat mutatják, ezért sokan nyáron is szívesen mennek túrázni. Viszont a kánikula idején jobban oda kell figyelni a biztonságra. A nyári túrák előkészítéséről beszélgettünk egy gyakorlott túravezetővel.

- Az időjárást figyelembe véve szükséges megválasztani a kirándulás időpontját. Hőségriadó alatt inkább ne induljunk útnak és egyébként is az árnyas helyeket válasszuk! Fontos ebben a rugalmasság, hogy tudjunk időpontot és helyszínt módosítani – javasolta Török István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség elnöke. 

Kép
Ez nehezebb terep az időseknek

Hozzáfűzte, hogy az idősek számára is jó mozgáslehetőség a túrázás. Viszont ajánlotta, hogy nyáron rövidebb, 5-6 kilométeres sétákat tervezzenek, kis szintkülönbséggel. Lehetőleg ne 11 és 15 óra között menjenek ki a hegyekbe, amikor a legnagyobb a hőség és magas az UV-sugárzás! Az éjszaka ugyanakkor hirtelen lehűlést hozhat, ezért sem jó sötétedés után a hegyen maradni. 

Megváltozott útviszonyok

- Fel kell készülni a nyári időszakban az erdei növényzet burjánzására és, hogy járhatatlanok lehetnek jelzett utak is, például a Bükkben. Éppen ezért ajánlott előzetesen több útvonalváltozatot kidolgozni. Mindig legyen nálunk térkép és segíthetnek a tájékozódásban a GPS-alapú kirándulás applikációk is. Ezeknek egy része csak olyan helyen működik, ahol van térerő – emelte ki.

Kép
A csodás panorámáért megéri az erőfesztést

Tájékoztatott, hogy a túravezetők legtöbbször előre bejárják az útvonalakat. A veszélyes útakadályt okozó fák miatt szintén lehet őket értesíteni. Természetjáró szövetségük átadja a jelzést az erdőgazdaságnak, akik ha indokolt, intézkednek. Elmondta, hogy nem ott alvós túráikhoz bárki csatlakozhat, azok is, akik nem egyesületi tagok. Ha többen mennek ki az erdőbe, az erdei ragadozóktól is nagyobb biztonságban vannak. Inkább csak őzekkel szoktak találkozni. 

Vigyünk kullancsriasztót!

- Nyári túra esetén a legfontosabb, hogy elegendő folyadék legyen nálunk, mivel hőségben eleve többet igénylünk, különösen, ha mozgunk. Ez legalább 2 liter folyadékot jelent, de egy teljes napos túra esetén akár 3 litert is – nyilatkozta portálunknak a túravezető. 

– Emellett lényeges, hogy a tűző napon vegyünk fel fejfedőt, napszemüveget és használjunk naptejet. Váltás ruházat szintén szükséges lehet, hogyha nagyon megizzadunk, akkor át tudjunk öltözni. A záporokra, zivatarokra nyáron is számítani kell, így készüljünk fel csapadék ellen is esőkabáttal! A vízálló túrabakancs, vagy nyáron a túracipő elengedhetetlen kellék – sorolta. 

Kép
Köves talajon különösen fontos a jó túrabakancs

Hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás hatására a vérszívók között is megjelentek veszélyes inváziós fajok. A kullancsok között például a kullancslégy, amely repülésre is képes. Éppen ezért kullancsriasztót mindig szükséges vinni magunkkal, különösen nyáron. Hozzátette, hogy a kullancsok általában alulról másznak föl a lágyabb részekre, így a zokni sem elhanyagolható. Viszont a naptej és a kullancsriasztó nem mindig hatékony egyidejűleg.

A jó bakancs alapvető

Kifejtette, hogy a magashegyi túrákra másképpen kell készülni. Ajánlott lehet bevásárolni a könnyű, de nagy nedvszívó képességgel rendelkező, kifejezetten magashegyi klímára kifejlesztett ruházatból. Bár nem biztos, hogy a legdrágább felszerelés a legjobb. Továbbá számítanunk kell a hűvösebb levegőre és az erős UV-sugárzásra is. 

Kép
A túrabot segítség a magas hegyi túrázásnál

- A sziklákon nagy segítség lehet a túrabot a járásban, mert a térdet könnyíti. A Magas-Tátrába félcipőben soha ne induljunk el! Oda olyan bakancs kell, ami tartja a bokát, akárcsak a bükki 800-900 méteres csúcsokra. Sík terepen azonban elegendő a könnyített túracipő is. A mászás sok energiát emészt fel, amit étcsokoládé fogyasztásával lehet a leghatékonyabban pótolni – tudatta. 

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.