Ugrás a tartalomra

Időközi választás Miskolcon - nyilvántartásba vették a jelölteket

Létrehozva
Szerda délután ülésezett a Helyi Választási Bizottság a polgármesteri hivatalban, két jelöltet vettek nyilvántartásba.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A bizottság tagjai egy napirendi pontot tárgyaltak meg az ülésen, ez pedig az időközi választás jelöltjeinek nyilvántartásba vétele volt.

Minimum 62 érvényes aláírásra van szüksége a jelölteknek. A Fidesz-KDNP jelöltje, Barta Gábor, valamint a Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület, az MSZP, a Momentum Mozgalom, a Párbeszéd Magyarország, a Demokratikus Koalíció és az LMP által támogatott Sebe-Gazdig Judit is megszerezte a szükséges számú ajánlást, így őket kettejüket most nyilvántartásba vette a Helyi Választási Bizottság, miután ellenőrizték az ajánlóíveken szereplő adatokat, a formai követelményeket.

Egy harmadik induló is lehet a miskolci időközi választáson: Fülöp József Istvánné múlt hét szombaton szintén átvette az ajánlóíveket - neki augusztus 22-én délután 4 óráig még van ideje leadni az aláírásokat. Azon a napon sorsolják majd ki egyébként azt is, hogy a jelöltek nevei milyen sorrendben szerepeljenek a szeptember 25-ei voksoláskor.

Mint ismert, a miskolci 3-as számú egyéni választókerület korábbi önkormányzati képviselője, Hegedüs Andrea idén áprilisban listán bekerült a parlamentbe. Itteni mandátumáról május végén mondott le az összeférhetetlenség miatt. Ezt követően szeptember 25-ére tűzte ki az időközi választás időpontját a Helyi Választási Bizottság.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.