Egy apró kis dohánybolt, közel a Villanyrendőrhöz, a Kazinczy utca 2. szám alatt. Sosem festett, szegényes, boltíves, kuckószerű boltocska, Czeizler Katalin hadirokkant trafikja. A konyhaasztalból ácsolt asztal mögött egy ajtajától, megfosztott, zöld kredenc. Tele cigarettával, a pult alatt sodorni való dohány és bazáráru.

Kati néni nehezen mozgott, bottal járt, igyekezett mindent a keze ügyében tartani. Jobbján voltak a képes üdvözlőlapok, a borítékok és a bélyegek. Édesanyám idejárt a heti egy doboz füstszűrős Fecskéjéért, s itt vettük a karácsonyi és az újévi anzikszokat. Ilyentájt, egyszer egy évben, együtt mentünk, válogatni. Emlékezetes volt, nekem itt kezdődött a karácsony.

Persze előtte lediktálta a listát, s hogy kinek milyet küldjünk. Sokszor körmöltem, elsőként édesapám igazgatója, a vállalat gépkocsi-előadója szerepelt a listán. A fényes színesekből akárkiknek nem vettünk. Az ismerősöknek, a rokonságnak akár a színes matt vagy fekete-fehér is mehetett. Máig sem tudom, miért, de erről a decemberi rituáléról sosem tudott lemondani.

Megesett, hogy Kati néni megelégelte édesanyám hosszas mérlegelését, nehezen viselte a kritikát. Bosszúsan mentegetőzött, nem ő készíti ezeket a lapokat. Nem tehet róla, hogy a Képzőművészeti Alap minden évben ugyanazokat a közhelyes, sablonos giccseseket küldi. Úgy tucatnyi variációban adták ki a fénylő karácsonyfás, télapós képeket. Előfordult, hogy mindezt patkós, kurta farkú malacot markoló kéményseprővel kombinálták. Majd egyszer beütött a krach. Hogy, hogy nem, drága mamám sasszeme kiszúrta, a pezsgőspoharat emelő, estélyi ruhás hölgy mögött az óesztendő évszáma virított. Gyakran felemlegette, micsoda blama lett volna, ha nem veszi észre, hogy egy lejárt képet küldünk valakinek. Innentől a szomszédos állami írószerboltba jártunk mustrára. Szerintem Kati néni is így akarhatta.

Majd ezután következett a neheze. Nehezen vetkőztem le a gyerekes írást, így aztán apám halála után is mamám töltötte, címezte a lapokat. Nekem csak a postaládába kellett begyömöszölnöm, persze nem egyszerre, és a fontosabbakkal a postára jártam. Biztos, ami biztos. Ez volt december első hete.

A következőben már csak Tóth Pali bácsit, a nagy tányérsapkás postást kellett lesni, kitől, mikor és milyen kellemes ünnepeket kívánó lapot kapunk. Mamám sebtében rendezgette is a felhozatalt, leleltározta a kimenőket és a beérkezőket, és teóriákat gyártott azokról, akik nem viszonozták a figyelmességünket. Azt is rendszerezte, hogy fennforog-e valamilyen azonosság a miénk és a nekünk küldöttek között.

Végül az ünnepek előtti napokban mindig akadt egy-két család, amelyekről megfeledkeztünk. Az igazi katasztrófát viszont az jelentette, ha olyantól kaptunk, akinek mi nem küldtünk. Ahogyan a katonai kesergő is mondja, muszkaföldön lassan jár a posta, ilyentájt nálunk is három napba telt a levélváltás. Vészhelyzetben aztán rám maradt a konspirációs feladat, a bélyeggel is ellátott lapot magam csempésztem a címzett postaládájába. Tessék elképzelni egy olyan bérházi lakást, amelynek a bejárati ajtajába vájták a levélnyílást. Nekem úgy kellett észrevétlenül, s hangtalanul besuvasztani a színes lapot, hogy ne hozzak esti frászt az ottaniakra. Általában sikerrel jártam.

Nagy gyűjtő vagyok. Nálam is genetikailag kódolt, hogy semmit nem dobunk ki, mert sosem tudjuk, mikor, mire lesz jó. Máig is őrzöm mamám rám maradt képes üdvözlőlapjait. Időnként persze selejtezem is. Hogy melyik lesz az utolsó, elárulom. Volt egy, amelyet sosem tudtunk überelni. Elárulom, de ehhez ki kell nyitnom – rajta irkás szépírással, Békés boldog karácsonyt és egészségben, boldogságban, jólétben, vidámságban, örömben gazdag újesztendőt kívánunk: Mária, Irénke. A szomszédok az első emeletről.

Ez volt a kedvence, ki-be hajtogatta. Miközben a lap fáradhatatlanul zenélte a karácsonyi melódiát. Idáig minden évben meghallgattam egyszer-kétszer. Tavaly még muzsikált. Az idén már nem hallom, hiába is szeretném. Lemerült az elem. Jobb is így. Minek is, amikor a hangtalanság, a fájó csönd még káprázatosabb emlékeket ébreszthet. Csak ezért kap még egy évet, aztán ez is megy a többiek után…