Ugrás a tartalomra

A kulcsszó az összefogás

Létrehozva
Három héten keresztül fogadja a gyerekeket az erdei tábor.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

 „Tantermünk az erdő, tanítónk a természet” – hirdeti az Északerdő Zrt. Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolájának erkélyére kifeszített molinó. Ebben a fákkal sűrűn határolt, hamisítatlan természeti környezetben rendeznek hétfőtől napközis gyerektábort három turnusban – hála a széleskörű együttműködésnek. 

- Ez a tábor jól példázza azt, amiért mi dolgozunk: az összefogást – osztotta meg az eseménnyel kapcsolatos gondolatait Veres Pál, Miskolc polgármestere, aki hétfő délelőtt meglátogatta az erdőház táborozóit. – Számos önkéntes, a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI), az Északerdő Zrt., a rendészet, a rendőrség és a honvédség is tevékenyen hozzájárulnak a program sikeréhez. Emellett külön köszönet illeti a kezdeményezőket, Kovács Istvánt és Nádori Csabát, akik a táborvezetői feladatokat is ellátják.  

Veres Pál hozzátette, hogy sok szülő számára jelent megoldást ez a lehetőség. 

- A vírus miatt a családok nagy része nehéz anyagi helyzetbe került. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy a gyermekük egy-két hétre táborba menjen. Másrészt a szabadságok is elfogytak a veszélyhelyzet alatt, így a gyermekek napközbeni elhelyezése sokak számára jelent problémát. A szervezőkkel együtt tervezzük a tábor fejlesztését: őszi szünetben, tavaszi szünetben, majd jövő nyáron is meghirdetnénk a gyerekek számára.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Csökkentett létszámmal működnek

A táborozók vegyes korosztályúak: kisiskolások és felsősök is jelentkezhettek. A háromturnusos tábor első hetében 30 gyereket fogad az erdei iskola. A következő héten ez a szám 39-40 főre ugrik majd. A harmadik turnusra augusztus elejéig lehet jelentkezni. A létszámot a pandémiás helyzet is nagyban befolyásolja. A vírusveszély szabályozásainak megfelelően 40 főben szabták meg az egy turnusban résztvevő gyermekek számát. Az ebédet az Északerdő biztosítja, a tízórairól és az uzsonnáról a szülőknek kell gondoskodniuk. A rendezvény napközis rendszerű, nem „bentalvós”: a Majális-park végállomásnál van minden nap a gyülekező. 

- A gyermekjóléti ellátás keretében a MESZEGYI közel 30 éve szervez táborokat – tájékoztatott Gúr Péter Attila intézményigazgató. - Fontos megemlíteni, hogy a város területén élő bármelyik gyermek célcsoportja lehet a programnak.

Kép

Fontos a biztonság

Azt is megtudtuk, hogy a MESZEGYI idén 16 tábort szervez. 

- Fontos a közösségépítés: új kapcsolatokra, barátokra tehetnek szert a gyerekek ezekben a táborokban – véli Gúr Péter Attila, aki szerint idén a koronavírus-járvány átszabta a lehetőségeiket.

A korlátozott létszám mellett a higiéniás követelményekre is fokozottan figyelnek. “Wc papír? Kéztörlő? Fertőtlenítés!” – hirdeti a mosdók előtti kiírás, amit egy faragott medveszobor tart.

Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Zrt. humánpolitikai osztályának vezetője, aki egyben az erdei iskolai programok koordinátora is, elmondta, jelenleg négy erdészeti erdei iskolát üzemeltet az Északerdő. 

- A táborok során az erdő- és vadgazdálkodás összefüggései és a természetvédelem kerültek fókuszba. Fontos, hogy a gyerekek megismerjék az őket körülvevő tágabb biológiai környezetet, annak jövőjével kapcsolatos kérdéseket. 

Kép

A Csanyikban lévő az egyetlen, ami szálláshellyel nem rendelkezik, viszont egész évben várja az érdeklődőket.

A tábort a rendőrség munkatársai is meglátogatták: a gyerekek közelebbről megismerkedhettek a járművekkel, valamint bepillantást nyerhettek a rendfenntartók munkájába. A tervezett programok között szerepel mentőkutyás-bemutató, honvédelmi előadás, kisvonatos kirándulás. A gyerekek megismerkedhetnek az erdők és a mezők élővilágával is. 

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.