Ugrás a tartalomra

Megverte sógorát, mert azt terjesztette, hogy megverte

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. október 21. szerda 09:25
Garázdaság miatt emelt vádat egy 30 éves férfi ellen a Szerencsi Járási Ügyészség.

A vádlott egy augusztus végi délutánon egy borsodi kistelepülés utcájában összetalálkozott a kerékpárral közlekedő sógorával. Kérdőre vonta, hogy miért terjeszti a faluban, hogy ő megverte őt. A sértett leszállt a kerékpárról, de mielőtt még megszólalhatott volna, a vádlott tenyérrel szájon ütötte. Olyan erővel, hogy azonnal elborult, a kerékpárral együtt. Ezután a vádlott még egyszer pofonvágta, majd háromszor a feje tetején is megütötte. A sértett próbált védekezni, majd amikor sikerült felállnia, futva elmenekült.

A bántalmazás következtében az alsó ajka felrepedt, azonban a 8 napon belül gyógyuló sérülés miatt nem fordult orvoshoz, és magánindítványt sem terjesztett elő.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott – olvasható a Miskolci László főügyész által jegyzett sajtóközleményben.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!