Ugrás a tartalomra

A Microsoft mintaiskolája lett a Lévay

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. október 13. kedd 09:48
A miskolci református gimnázium egyedüli magyar iskolaként kapta meg a Microsoft Showcase School címet.
Fotó: Végh Csaba

Nemzetközi Microsoft mintaiskola lett a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon. Az intézményben már harmadik éve indulnak digitális osztályok, ahol a nemzetközi informatikai óriás szoftverei, valamint kihajtható, tollal írható laptopok segítségével tanulják az informatikán túl a közismereti tárgyakat is. 

Ebben a tanévben már négy teljes osztályban, valamint a mozgóképkultúra és médiaismeret csoportban tanulhatnak ilyen formában a gyerekek. Az elsajátítandó tudás ugyanaz, mint más osztályokban, a módszertan viszont különbözik.

- Igazi irányvonalat számunkra is a Microsoft program jelentett, ahol az innovatív iskola programban egy olyan útmutatást kaptunk, hogy érdemes elindulni egységes platformon, és hogy érdemes valamennyi tanulót bevezetni a digitális módszertanú oktatásba. Ez számunkra az Office 365 volt és annak minden egyes olyan alkalmazása, ami az oktatásban használható – mondta el a minap.hu-nak Kerboltné Tóth Edit, a Lévay tanulmányi igazgatóhelyettese.

Sikertörténet

A református gimnázium már évek óta a magyarországi Microsoft innovatív iskolája, az intézményben folyó munkára viszont az utóbbi időben több hazai középiskola is felfigyelt. „Egy soproni tantestület teljes létszámmal látogatott meg minket, ők a módszertant is átvették, idén már hasonló osztály is indult náluk. Volt még érdeklődés egri, szegedi, és további alföldi városok középiskolájából is. Talán ennek a sikeres tudásmegosztásnak is köszönhető az, hogy idén nemzetközi mintaiskolává is váltunk. A 2020/2021-es tanévben a világ összes iskolája közül 352-en szerezték meg a Microsoft Showcase School címet, de hazánkból csak a Lévay rendelkezik vele" – tette hozzá.

Ábrám Tibor iskolaigazgató elmondása szerint a gimnáziumban körülbelül öt évvel ezelőtt megkezdődött a digitális átállás eddig abszolút sikertörténetnek számít.

- A digitális fejlesztések megkezdése előtt alaposan tájékozódtunk, merre érdemes indulni, hiszen azt az első pillanattól tudtuk, hogy olyan megoldásokat kell találni, amelyeket az iparban is használnak. A digitalizáció ugyanis nem a jövő, hanem a jelen. Nekünk a mostani tizennégy-tizenhat éves korosztályt arra kell felkészítsük, hogy mire munkába állnak olyan elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkezzenek, melyekkel megállják a helyüket a majdani a munkahelyükön. Ennek a tájékozódásnak a tükrében csatlakoztunk a Microsoft Innovatív Iskolai Programhoz és ezen keresztül kaptunk egy rálátást arra, hogy hogyan lehet komplex módon megszervezni nemcsak egy oktatási platformot, hanem egy intézményvezetési eszközt is. Illetve egy nagyon hatékony kommunikációs rendszert kiépíteni a Lévayban – sorolta.

Megosztották tudásukat

Az intézményvezető elmondta azt is, bár a csatlakozáskor nem számítottak arra, hogy pár év múlva egy világjárvánnyal találják szembe magukat, tény, ami tény: a program nagy segítséget jelentett a márciusi digitális munkarendre való átálláskor is.

„Sőt, a Lévay felajánlotta segítségét az Emberi Erőforrások Minisztériumának is, és az első pár napban több intézmény pedagógusainak is segítséget nyújtottak különböző gyakorlati kérdésekben. A pozitív tapasztalatokon felbuzdulva pedig ebben a tanévben zajlik le ennek az oktatási platformnak a rendszerszintű bevezetése a Tiszáninneni Református Egyházkerület oktatási intézményeiben is” –tette hozzá Ábrám Tibor. 

Nyitottak az új felé

A módszerek a szülőket is meggyőzték: többségük a gyermekeik tanulmányainak nyomon követhetőségét, az egyszerűséget és a távoktatás hasznosságát emeli ki pozitívumként – mondják az intézményvezetők. Ami pedig talán a legfontosabb: a tanulók is is hatékonynak, követhetőbbnek tartják a tananyagot a digitális módszertannak köszönhetően.

- Én nagyon örülök, hogy felvételt nyertem ebbe a digitális osztályba, a legtöbb tantárgyat ezzel a módszerrel tanuljuk. Az év elején megkapott laptop segítségével végezzük az órai munkákat, de a házi feladatokat is, sőt, gyakran még a dolgozatokat is ott írjuk, a mindennapjaink részévé vált ez – mondta lapunknak a 8.A osztályba járó Vona László Viktor (képünkön), aki hozzátette: természetesen azért használnak még füzetet is, de csak néhány tantárgy esetén és ott is csak egy-egy alkalommal.

További hírek

Olvasnivaló