Nyomtalanul illant tova a tavasz, és lopódzott be helyette a kertek alatt a nyár az utóbbi néhány napban. A hajnalok már alig csípősek, de frissességüket még nem veszítették el. A délutánok fülledtebbek és izzasztóbbak, tán harminc fokig is felszalad a hőmérő higanyszála. A kora esti, aranyszínű napsugarak napról napra hosszabb árnyékot rajzolnak a testek mögé, a levegőt édes virágillat lengi át, az ég csak úgy szikrázik a kékségtől. Az éjszakák balzsamosak és puhatestűek, napok óta sarkig kitárt ablak mellett alszom.
A tavalyi nyarat a kanapé-szigetem két négyzetméterén éltem túl egy nehéz, komoly műtét után lábadozva, a felépülésre koncentrálva, könnyed regényekbe és végtelen Netlfix-maratonokba temetkezve. A hosszú, ingerszegény napok nagy részében a nappalim négy falán túli világ dolgain - a begyűrűző gazdasági válságon, az energiaár- robbanáson, a mértéktelen infláción - szorongtam, és az egyre csak közeledő, bizonytalan őszön és télen aggódtam.
A nyár tavaly nekem csak délibáb volt. Az évszak könnyedsége helyett a végtelen szabadságnak csak az ábrándja jutott nekem. A rózsaszín, madárcsicsergős, hasadó hajnalok, a soha véget nem érő, méla délutánok, az aranyló naplementék, a nyárfaillatú bársonyos esték, a puhatestű, balzsamos éjszakák illúziója. A talpam alatt zakatoló vonat, a hátizsákos utazás, az alkonyatban fürdő üres vasútállomások, a barnaság összes árnyalata, a napfény illata a bőrömön, a bikini nyoma a hátamon, a hűs, türkizkék tenger, a lábujjaimat simára koptató homok, a végtelen zöld mezők, a fűben fekvés, a klórszagú, feszített víztükrök, a hajamat kócosra fésülő szél, a kanyargós hegyi utakon bicajozás, az áttáncolt éjszakák, a tornacipős, térdig poros fesztiválok, a fröccsben ázó koncertek, a lángos illatú hajnalok, a pattogó tábortüzek, a tenyérnyi sátrak, amikbe világunk belefér, a szalonnasütés a hátsó kertben, a füst illata a hajamban, mind csak illúzió volt. A szabadság illúziója, ami újra és újra úgy illant el, mint augusztusi reggeleken a frissen vágott fűszálakról a harmat.
Minden tünetével megérkezett újra a nyár, a lelkem újra csiklandozza a szabadság édes érzése. Az évszak adta szabadság és felszabadultság idén talán már nem csak puszta illúzió, sokkal inkább kézzel fogható, bőrömön érezhető realitás. Idén nyáron elkerülöm a kanapé-szigetet, elmaradnak a Netflix-maratonok, a könnyed regényekbe valamelyik tóparton, a ropogós kék ég alatt, a napsütést a bőrömön érezve feledkezem bele. Idén nyáron minden reggel belevetem magam a Selyemréti strand úszómedencéjébe, és suhanva szelem a feszített víztükröt, előbányászom a pince mélyén porosodó bicajom, nekilódulok kietlen vidéki utakon tekerni, és ismeretlen helyeket felfedezni. A balzsamos estéket hosszúlépések mellett kvaterkázzuk végig a kollégákkal a belvárosi teraszokon, a konyha helyett a koncerteken perdülök táncra, és üvöltöm bele a kedvenc dalaimat a barátaim arcába.
Idén élem a nyarat. Nem túl, hanem át. Felszabadultan, könnyedén lebegve, huncut mosollyal a szemem sarkában.
