Ugrás a tartalomra

Rendkívüli döntést hozott az Orbán-kormány az élelmiszerekről

Létrehozva
Már a Magyar Közlönyben is megjelent a rendelet. 

Megjelent a közlönyben az agrárminiszter azon rendelete, amely szerint módosítják az élelmiszerek jelölési szabályait. A kormány azután hozta meg a döntést, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a lisztbogár után a házi tücsök is forgalomba kerülhet élelmiszerként, vagy élelmiszer-összetevőként. A rendelet két nap múlva lép hatályba - írja a 24.hu.

Az új rendelet szerint a jövőben a nem előrecsomagolt élelmiszereken is jól látható módon fel kell tüntetni, ha új élelmiszerként engedélyezett rovart vagy annak lárváját tartalmazza. Az előírás az online rendelhető, illetve a boltban árult, előre csomagolt élelmiszerekre is vonatkozik. 

A rovarfehérjét tartalmazó élelmiszer nevéhez kapcsolódóan legalább a termék megnevezésére használt betűmérettel megegyező betűmérettel fel kell majd tüntetni a "Figyelem! Az élelmiszer rovarfehérjét tartalmaz!" szöveget.

A szabályozás szerint a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszereket forgalomba hozataluk során a vásárlók számára elkülönített módon kell kihelyezni. 

Fontos, hogy a rendelet csak az új élelmiszerként engedélyezett rovart vagy annak lárváját tartalmazó élelmiszerekre vonatkozik, a szigorítás nem érinti a bíbortetűs, pajzstetűs ételeket. Nagy István korábban ezt azzal indokolta, hogy a kármin és a kárminsav (E120), illetve a sellak (E904) régóta használt adalékanyagok az élelmiszeriparban.
 

Ez is érdekelhet

Újonnan felfedezett égitest látható az éjszakai égbolton
BelföldTudományKörnyezet
A napokban válik a legfényesebbé a különleges zöld fényben pompázó Lemmon üstökös.
Esküvő
A veszekedés hiánya a legnagyobb hazugság egy kapcsolatban
BelföldVéleményÉletmód
Kiderült, miért bukik el a legtöbb házasság az első két évben.
zártkert
Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa
BelföldGazdaság
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése.
A Benjamin ciklon tart felénk, ilyen időt hoz a nemzeti ünnepen
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Országszerte késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen, csütörtökön - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.