Ugrás a tartalomra

A szurkolók érdeme is a DVTK jó szereplése idegenben

Létrehozva
Szombaton 17 órától az OTP Bank Liga 22. fordulójában Kisvárdán lép pályára a DVTK. A találkozó előtt Feczkó Tamás vezetőedzővel készült interjú olvasható a dvtk.eun.
Kép

Három hazai hétvégét - és egy hétközi felcsúti kitérőt követően - utazik újra szombaton idegenbe a DVTK labdarúgó csapata, amely 2019. november 9-e óta veretlen idegenben.
- Örülök, hogy ilyen jó idegenbeli sorozatban vagyunk, de ez nem téveszt meg minket - kezdte Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője. - Ugyanolyan keményen kell dolgoznunk, és ugyanolyan határozottan kell játszanunk, mint a legutóbbi idegenbeli mérkőzésünkön. Nyilván a játékosokra is nagyon jó hatással van az, hogy idegenben is hasonlóan eredményesek tudunk lenni, mint hazai pályán, de ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy mindenhova elkísérnek minket a szurkolóink.
Akkor valószínűleg nem lep meg, hogy már kedden elfogyott az összes belépőjegy a kisvárdai vendégszektorba. Ennél jobb visszaigazolás nem kell.
- Valóban, mindenhol hazai pályán érezhetjük magunkat. Legyen az Zalaegerszeg, vagy éppen Kisvárda, az ország minden szegletébe utaznak velünk a szurkolóink. Óriási segítség az számunkra, hogy ott állnak mindig mögöttünk és a mérkőzések alatt hatalmas plusz energiákat tud adni a támogatásuk, vagy ha nem olyan a játékunk, akkor átlendítik a csapatot a holtponton. Nekik is köszönhető, hogy ilyen eredményesek tudunk lenni idegenben az utóbbi időben.
Ha hinni lehet a statisztikáknak, a hétvégén mindösszesen ötször szabálytalankodtak a DVTK labdarúgói, ellenben a Paks huszonhatszor, de a DVSC játékosai ennél is többet. Jól gondoljuk, hogy így próbálják az ellenfelek tönkre tenni a DVTK játékát?
- Átlagban 15-16 fault szokott lenni egy-egy mérkőzésen, ehhez képest a DVSC elleni mérkőzésen az ellenfél több mint harmincszor szabálytalankodott, míg a paksi játékosokat huszonhatszor állította meg a játékvezető sípja szabálytalanság miatt. Hasonló játékot várok a kisvárdaiaktól is. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg párharc lesz a mérkőzésen és sok taktikai fault lesz a játékukban. Ugyanakkor ezek azért jó visszaigazolásai annak, hogy szabályosan nem mindig sikerül minket megállítani az ellenfélnek.
Február elején Bódog Tamás vette át a Kisvárda irányítását. Egy edzőváltás mindig fel tud rázni egy csapatot. Milyen Kisvárdát láthatunk majd szombaton? Miben változott a játékuk az új edző érkezésével?
- Nagyon jó játékosállománnyal rendelkezik szombati ellenfelünk. Mindegy, hogy milyen edző irányítja őket, egyénileg is képesek a játékosok eldönteni a mérkőzéseket, hiszen több meghatározó labdarúgójuk van a támadószekcióban. Biztos vagyok benne, hogy harcos és agresszív játékot fognak játszani.  
Tavaly mindhárom egymás elleni mérkőzés 1-1 lett. Idén azonban ősszel magabiztosan sikerült legyőzni a nyírségieket. 
- Igaz, hogy ősszel 3-1-re nyertünk, de az egy olyan mérkőzés volt, amelynek végén bármilyen eredmény születhetett volna. Nagyon lüktető és jó ritmusú találkozó volt, amelyre a játékosaink nagyon jól felszívták magukat. Most is azt várom, hogy mindkét kapu előtt lesznek helyzetek, de azért utazunk Kisvárdára, hogy a már említett jó idegenbeli szériánkat folytassuk és elhozzuk a három pontot a nyírségi településről.
Több jó formában lévő támadója van a csapatnak. Mi dönt, hogy ki kezd? El tudod képzelni, hogy egyszerre több csatár játsszon?
- Jelenleg is egyszerre több támadó van a csapatban, hiszen minimum öt támadó szellemű labdarúgó szerepel a kezdőcsapatban, ráadásul ha idevesszük Serhii Shestakovot, aki jobbhátvédet játszik, de korábban támadóként szerepelt, akkor kijelenthetjük, hogy tulajdonképpen hat játékosunk is támadó szellemű labdarúgó. De fontos kiemelni, hogy nem csak a támadóink vannak jó formában, hanem a csapat többi játékosa is. A korábban említett konkurenciaharc pozitív hatással van az edzésteljesítményekre, ennek tudható be, hogy mindegy hogy ki lép pályára, minden játékos pluszt tud hozzátenni a mérkőzéshez.
 Végezetül arra voltunk kíváncsiak, mi lehet a kulcsa a szombati mérkőzésnek?
- Nagyon fontos, hogy több győztes párharcunk legyen, valamint azt az agresszív játékot, amit ellenünk képviselnek az utóbbi időben, jól tudjuk lereagálni. Fontos lesz ismét, hogy a kínálkozó lehetőségeket jó százalékban értékesítsük.  


 

Ez is érdekelhet

Egri Klaudia (piros-fehérben) jól játszott. Fotó: magánarchívum
Három szettben győztek
SportMiskolc
A diósgyőri piros-fehérek női röplabdázói szombathelyi riválisukat fogadták saját arénájukban és játszmaveszteség nélkül diadalmaskodtak szombaton este.
A diósgyőriek alárendelt szerepet játszottak a kiváló hajdúságiakkal szemben. Fotó: magánarchívum
A debreceniek nem kegyelmeztek
SportMiskolc
Férfi kézilabda NB I/B, 8. forduló.
A miskolciak helytálltak a veretlen fővárosiaknál. Fotó: magánarchívum
Három gólos vereséget szenvedtek a pólósok
SportMiskolc
E.ON férfi vízilabda OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 4. forduló.
Képgaléria
DVTK Paks Osztie Tibor
Kicserélt DVTK, győztes csapatra
SportMiskolc
Hazai meccset játszott szombaton a DVTK. A listavezető Paksi FC-t látta vendégül a DVTK.