Ugrás a tartalomra

Változik a közszolgáltató a szennyvíz begyűjtésénél

Létrehozva
Július 20-ától a MIVÍZ Kft. helyett a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. látja el Miskolc közigazgatási területén a szippantott szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos feladatokat.

A Miskolc Holding tájékoztatása szerint a tevékenység kiterjed minden, a közcsatornára rá nem kötött, vezetékes vagy saját vízellátással rendelkező ingatlantulajdonosra, akinek ingatlanán háztartási szennyvíz keletkezik, és kiterjed azon ingatlanok tulajdonosaira is, akiknek az ingatlanán árnyékszék található.

Gazdálkodó szervezetre akkor vonatkozik a begyűjtési kötelezettség, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben az ingatlanán háztartási szennyvíz képződik, és a szennyvíz elvezetése nem közcsatornán keresztül történik.

Nem módosulnak az ingatlantulajdonosok által fizetendő közszolgáltatási díjak sem, miután az új szolgáltató Miskolc Holding Zrt. változatlan egységáron biztosítja a szennyvíz-begyűjtést az igénybe vevő vagy arra kötelezettek számára.

Lakossági ingatlantulajdonosok esetében nem szükséges új szolgáltatói szerződés megkötése. Cégek, szervezetek ingatlantulajdonosai esetében azonban új szolgáltatási szerződést kell kötni, mellyel kapcsolatban a Miskolc Holding Zrt. a szolgáltatás igénybevételére kötelezett társaságokat 30 napon belül írásban értesíti.

Részletes információ továbbra is a 46/519-366 telefonszámon a 9-es menüpont választásával, vagy a Miskolc Holding Zrt. személyes ügyfélszolgálatán kérhető, hétfőnként 8:00-15:30 és szerdánként 8:00-17:30 óra között a Szemere u. 5. szám alatt. További részletes írásos információk hamarosan felkerülnek a Miskolc Holding Zrt. és Miskolc város weboldalára is.

Ez is érdekelhet

Ez a cuki gombóc a hónap állata a Miskolci Állatkertben
MiskolcVilágSzabadidőKörnyezet
Wilsont nagyon szeretik a látogatók.
Megtartották a leendő vakvezető kutya tanoncok „keresztelőjét”
MiskolcSzabadidő
Orka, Oberon és Ónix – különleges neveket kaptak a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykei. A kilenc kiskutya nevét Feta, az alapítvány terápiás kutyája húzta ki.
A régió legjobb fiatal zenészei Miskolcon mérik össze tudásukat
MiskolcOktatásKultúra
Két napon át tartják a régió egyik legjelentősebb zenei megmérettetését: a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium március 18-19-én negyedik alkalommal rendezi meg Regionális Fafúvós Versenyét.
Nagy fába vágják a fejszéjüket a segítők a Tetemváron és a Bábonyibércen
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Elindult az „Együtt a Tetemvár - Bábonyibérc városrészekért!” elnevezésű TOP Pluszos projekt megvalósítása Miskolcon, amelyben három éven át segítik majd az itt élőket.