Ugrás a tartalomra

Y-híd – megvan a pénz a kerékpáros és az alternatív út építéséhez is

Létrehozva
Az alternatív út már az építkezés ideje alatt, a kerékpárút pedig az Y-híd átadását követően szolgálja majd a Martin-kertvárosban és Szirmán élőket.

Olyan problémákra sikerült közösen megoldást találni, amikkel az Y-híd beruházás korábban nem foglalkozott, vagy nem adott rájuk kielégítő választ – mutatott rá érdeklődésünkre Miskolc főépítésze. Szunyogh László hozzátette, ez a civilek és az önkormányzat, valamint a beruházó és a kivitelező közös eredménye. Kiemelte, az elkerülő út kialakítását kifejezetten a helyiek kezdeményezték, de egész Miskolcnak is elengedhetetlen érdeke. Azt már korábban lehetett tudni, hogy az Y-híd építése során elkerülhetetlen lesz a Kisfaludy Károly utca a vasúti felüljáró és a Pfaff Ferenc utca közötti szakaszának elbontása. Az eredeti tervek szerint a munkák idejére a forgalmat kizárólag Miskolc-Szirma felé terelték volna el. A megnövekedett menetidő, az egészségügyi ellátás és a közbiztonság fenntarthatósága érdekében azonban szükségessé vált egy alternatív útvonal kijelölése. Erre a szakemberek egyetlen alkalmas útszakaszt találtak: a Csokonai Vitéz Mihály utcát a Fonoda utcával összekötő részt. Ezt, mint alternatív útvonalat újítják fel.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Martin-kertváros és a miskolci belváros biciklis összeköttetésének fontosságát szintén a civilek, jelesül a kerékpáros egyesület hangsúlyozta. Kezdeményezték azt is, hogy az Y-hídon is legyen biciklis nyomvonal. Erre is megvan a forrás, de vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Kisfaludy hídon is kialakíthassanak egy nyomvonalat a kerékpárosok számára. És kijavítják majd az úthibákat a Tiszai pályaudvar és a Martin-kertváros közötti vasúti átjárónál, ahol a gyalogosok és a biciklisek is biztonságosan közlekedhetnek majd.

Kép

Korábban többször is megírtuk (például ITT) az Y-híd beruházás kapcsán, hogy sikerült olyan fontos kérdésekben előrelépni, amely problémákra évek óta hiábavalóan igyekeztek a lakosok, a civilek felhívni a korábbi önkormányzati vezetés figyelmét. Veres Pál polgármester felkérésére a miskolci Városháza és a beruházás gazdája, a NIF egyeztetései eredményre vezettek, és a civil szervezetek véleménye sem sikkadt el. A városvezető hivatalba lépése óta szorgalmazta, hogy a beruházás a miskolciak igényei szerint alakuljon.

Kép

Az alternatív út és a kerékpárút megépítésére a többletforrás is rendelkezésre áll már – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Csöbör Katalin. Az országgyűlési képviselő elmondta, hozzájárult és forrást is biztosít az alternatív út építéséhez és a kerékpárút kialakításához az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár egyúttal kérte a kivitelező NIF (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő) Zrt. vezetőjét, hogy kezdjék meg a két út megépítéséhez szükséges tervezési és kivitelezési feladatokat. A politikus érdeklődésünkre hozzátette, a többletforrás pontos összegét majd csak a tervezés után tudja megmondani, de becslések szerint több százmillió forintról van szó.

Kép

Ahogy arról január elején beszámoltunk, az ütemterveknek megfelelően halad az Y-híd beruházás. A régi Vörösmarty utcai felüljáró szerkezetének elbontásával párhuzamosan megkezdődték az új műtárgy alépítményének építését, ami magában foglalja a cölöpözést, a cölöpösszefogó gerendák készítését, valamint a keleti oldalon a támfalépítés előkészítő munkáit is. A szeptemberben bevezetett ideiglenes forgalomtechnikai kialakítások 2021 tavaszáig lesznek érvényben, ekkorra várhatóan burkolatot kaphat a Csokonai utca is a Martin-kertvárosban.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.