Ugrás a tartalomra

Szabadidő

Képgaléria
Friss ízeket hoz a viharos tavasz a Desszertembe
SzabadidőMiskolc
Megújult kínálatát csütörtökön mutatta be a sajtó munkatársainak a miskolci cukrászda. 
A Föld napján körbe tekerik a bringások a Földet
SportSzabadidőBelföld
Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 21-22-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). Több mint nyolcvan kerékpárosbarát szolgáltató készül számukra valamilyen akcióval a Föld napján.
Versenyen dől el, ki a mester két keréken
SzabadidőOktatásCelebhírekMiskolc
Általános iskolás gyermekek versenyeztek a biztonságos közlekedésért, és egyúttal a döntőbe jutásért, szerdán a miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
Képgaléria
Miskolcon találkoztak a környező országok turisztikai szakemberei
SzabadidőMiskolc
Az első nemzetközi Green Destinations tréninget Magyaroszágon, elsőként Miskolcon rendezték meg. Szerdán a Tudomány és Technika Házában gyűltek össze a turisztikai szakemberek.
Elindult a visszaszámlálás a tábori jelentkezéseknél
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A balatonmáriafürdői önkormányzati táborba és a nyári Erzsébet-táborokba még néhány hétig lehet jelentkezni.
Vasárnap lehet futni Zoja gyógyulásáért
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az encsi tűzoltó gyermekéért a miskolci Supersum Közhasznú Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal és Szerencs Város Önkormányzatával fogott össze.
A miskolci grafikus Alusakk terve egy londoni kreatív versenyen szerepelt
KultúraSzabadidőMiskolc
A fiatal grafikus megvalósította álmát és olyan projekteken dolgozik, amelyek nemzetközi színtéren is elismerésre méltóak a szakmában. Nagyon szeret utazni, és csodás helyeket felfedezni, de mindig Miskolc lesz az otthona, bármerre is jár a világban.
Önkéntesek jelentkezését várják az Európai Egyetemi Játékokra
SportSzabadidőOktatásMiskolc
Az Európai Egyetemi Játékok (EUG) Európa egyik legnagyobb sporteseménye, a résztvevők létszámát tekintve a világ 3. legnagyobb multisport eseménye, amit társszervezőként a Miskolci Egyetem is szervez.
Természettudományos napot tartanak Komlóstetőn
SzabadidőOktatásKörnyezetMiskolc
Egy kukásautót is láthatnak működés közben majd a gyerekek a Föld napján.
Visszatér a (S)ikertörténetek a MÜHA kávézójába
SzabadidőCelebhírekMiskolc
Áprilisban ismét megrendezik a nagy sikerű páros beszélgetést a Művészetek Házában, Kőrizs Imre vendégei ezúttal is izgalmasak.
Képgaléria
EZO és egészségnapot rendeztek az Ifjúsági Házban
SzabadidőMiskolc
Az egésznapos programban egyebek mellett babamasszázs, fogyi torna, Etka jóga és hangtálfürdő is volt a lelki harmóniáért, ez utóbbi Egerszegi Krisztinával. De szóba került a demencia is, valamint ott állomásozott az egészségügyi szűrőbusz, a vármegyei központi kórház szakembereivel, akik számos szűrővizsgálatot ingyenesen elvégeztek.
Vidám napsütésben várta a Szentpéteri kapu a garantált városnéző séta résztvevőit
SzabadidőMiskolc
A legújabb garantált séta olyan városrészbe invitálta szombaton a vendégeket, amelyet az itt lakókon kívül nem sokan látogatnak, pedig sok érdekességet tartogat ez a városrész is.
Jól szerepelt a miskolci turizmus az első negyedévben
SzabadidőBelföldMiskolc
Biztató a hazai turizmus eredményeinek alakulása – olvasható a Szállás.hu közleményében.
Kiállításon elevenedik meg a Miskolci Rövidfilm- és TV-fesztivál
KultúraSzabadidőMiskolc
A hatvanéves miskolci filmfesztivál emlékeiből nyílt kiállítás csütörtökön a Sub Rosa Cafeban.
Képgaléria
Komoly tartalék hever a kilátó lábánál – kiaknáznák
SzabadidőMiskolc
A városvezetés és a Miskolc Holding is azon munkálkodik, hogy Miskolc emblematikus építményét ne csupán annak panorámája miatt keressék fel a látogatók. 
Turisztikai szakemberek térképezték fel Miskolctapolcát
SzabadidőKörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Tourinform Miskolc iroda munkatársai látták vendégül azokat a turisztikai szakembereket, akik részt vettek a Miskolctapolca értékeit, fejlesztéseit bemutató tanulmányúton.
Futással és gyaloglással gyűjtik az adományt
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A nyolchónapos Hegedűs Zojáért fogtak össze a tűzoltók megyeszerte.
Még tart az ebzárlat, elmaradnak a menhelyi nyílt napok áprilisban
SzabadidőKörnyezetMiskolc
Sem az Állategészségügyi Telepen, sem a MÁSA-nál nem lesz kutyasétáltatás az ebzárlat ideje alatt.