Mesejáték, de humora, több szálon futó izgalmas cselekménye, költői nyelvezete miatt a felnőtt közönség számára is ajánlható. Benedek Elek: Csudafa című meséje nyomán írta a szerző a Leánder és Lenszirom című szerelmetes mesét. Az író saját műfaji megjelölése sejtetni engedi, hogy szépirodalmi igénnyel megírt szövegről van szó, ami manapság a gyermekművek esetében elég ritka. A mű olyan dolgokról szól, amelyek mára már egyre inkább kikopnak sajnos életünkből. Egyre kevesebb időt szánunk egymásra, az emberi kapcsolatokra. Állandó megfelelési kényszer hajt mindenkit. A tévécsatornák, az internet rabságában egyre kevesebbet beszélgetünk egymással. Túl szemérmesek lettünk ahhoz, hogy kimondjuk legmélyebb érzéseinket. Ez a mese arról szól, hogy merjük vállalni az érzelmeinket, ne szégyelljük azokat.
Az előadás elkerüli a gyerekeknek szánt produkciók gyakori hibáit. A történet egyszerű, áttekinthető, a mesesémákból építkezik. A királyt a kobold fogva tartja, évek óta sanyargatja, de persze kiegyeznek, melynek ára a király lánya, akit toronyba zár, majd a rossz tündérhez menekít, mert a mesebeli királyok naivak és átverhetők a ravasz feleségek és a negédes tündérek által. A történet igazi romantikus szerelmes mese, de arról is szól, hogy ne becsüljük túl a felületes külsőségeket a belső szépséggel szemben. Igaz, a mi Leánderünk nem rút, csak önbizalomhiányban szenvedő frusztrált lény. Leánder és Lenszirom egymástól függetlenül küzdenek saját magukkal és érzéseikkel nagy lelki és fizikai utat megtéve. A gyönyörű Lenszirom megtanul a szívével látni, s így kiszabadul a felületes látszatok és alaptalan félelmek rabságából. A tündérmese prózai mű, de nem nélkülözi a muzsikát. Kísérőzeneként többek között Brahms, Bizet, Csajkovszkij, Debussy, Erkel, Meldelssohn, Muszorgszkij, Puccini, Ravel, Rimszkij-Korszakov, Verdi, Wagner műveiből csendülnek fel részletek.
Jó választás volt mikor a színház az évad műsorának összeállításán dolgozott. Az emberi jellemet a tündér-, az állat- és a növényvilág lényeivel összemosó figurák karakterei remek alakítások lehetőségét nyújtják. A mesehősök közt van erdei kobold, feledékeny király, szép királylány, nőbolond herceg, elhanyagoltan hervadó királyné, kibírhatatlan királyi anyós, veszedelmes bájtündér, csintalan manó, cserfes szolgálólány, ostoba katona. A szereplők önfeledten lubickolnak a jobbnál jobb szerepekben.
A túlzásokhoz lehetőségét nyújtó jellemek mégsem váltak öncélú szóló produkciókká. Nem vált fontosabbá egyikük számára sem a személyes siker a szituációk igazságánál. Az előadás alkotói gárdája az előző évek mesejátékaihoz hasonló. Az Ágacska, a Hamupipőke, a Mumus és a Pinokkió után a díszlet- és jelmezterveket most is a lehetetlent nem ismerő, szárnyaló fantáziájú Juhász Katalin álmodta meg. A koreográfus pedig ismét Kozma Attila volt. Jól van megcsinálva, görcstelenül, ripacskodás nélkül, humorosan. Remélem, sokáig játsszák, és sokan megnézhetik.
Jó szórakozást hozzá!
Fotók:
Sólyom S.
Az előadás elkerüli a gyerekeknek szánt produkciók gyakori hibáit. A történet egyszerű, áttekinthető, a mesesémákból építkezik. A királyt a kobold fogva tartja, évek óta sanyargatja, de persze kiegyeznek, melynek ára a király lánya, akit toronyba zár, majd a rossz tündérhez menekít, mert a mesebeli királyok naivak és átverhetők a ravasz feleségek és a negédes tündérek által. A történet igazi romantikus szerelmes mese, de arról is szól, hogy ne becsüljük túl a felületes külsőségeket a belső szépséggel szemben. Igaz, a mi Leánderünk nem rút, csak önbizalomhiányban szenvedő frusztrált lény. Leánder és Lenszirom egymástól függetlenül küzdenek saját magukkal és érzéseikkel nagy lelki és fizikai utat megtéve. A gyönyörű Lenszirom megtanul a szívével látni, s így kiszabadul a felületes látszatok és alaptalan félelmek rabságából. A tündérmese prózai mű, de nem nélkülözi a muzsikát. Kísérőzeneként többek között Brahms, Bizet, Csajkovszkij, Debussy, Erkel, Meldelssohn, Muszorgszkij, Puccini, Ravel, Rimszkij-Korszakov, Verdi, Wagner műveiből csendülnek fel részletek.
Jó választás volt mikor a színház az évad műsorának összeállításán dolgozott. Az emberi jellemet a tündér-, az állat- és a növényvilág lényeivel összemosó figurák karakterei remek alakítások lehetőségét nyújtják. A mesehősök közt van erdei kobold, feledékeny király, szép királylány, nőbolond herceg, elhanyagoltan hervadó királyné, kibírhatatlan királyi anyós, veszedelmes bájtündér, csintalan manó, cserfes szolgálólány, ostoba katona. A szereplők önfeledten lubickolnak a jobbnál jobb szerepekben.
A túlzásokhoz lehetőségét nyújtó jellemek mégsem váltak öncélú szóló produkciókká. Nem vált fontosabbá egyikük számára sem a személyes siker a szituációk igazságánál. Az előadás alkotói gárdája az előző évek mesejátékaihoz hasonló. Az Ágacska, a Hamupipőke, a Mumus és a Pinokkió után a díszlet- és jelmezterveket most is a lehetetlent nem ismerő, szárnyaló fantáziájú Juhász Katalin álmodta meg. A koreográfus pedig ismét Kozma Attila volt. Jól van megcsinálva, görcstelenül, ripacskodás nélkül, humorosan. Remélem, sokáig játsszák, és sokan megnézhetik.
Jó szórakozást hozzá!
Fotók:
Sólyom S.